Bajba kerülhetnek az ELTE Bölcsészkar (BTK) idén alapszakot végző diákjai, akik most jelentkeznek mesterképzésre – hívta fel a figyelmet egy olvasónk. Mint a hvg.hu-hoz eljuttatott levelében leírta: közel 1500 társával együtt végzett idén az ELTE BTK-n, a diplomájukat a jövő héten fogják megkapni. A mesterképzésre jelentkezéshez azonban szükségük van egy oklevéligazolásra, amelyet el kell juttatniuk a felvi.hu-n keresztül az Oktatási Hivatalhoz. Az adatok beküldésének határideje július 10. éjfél. Az igazolásokat az elmúlt héten kapták meg, ekkor fel is töltötték a felvi.hu-ra, ám a feldolgozásnál – július 9-én, azaz egy nappal a határidő lejárta előtt – kiderült: a dokumentumok nem igazolják a végzettségüket, mert nem tartalmazzák a kiállítandó diploma sorszámát.
|
A hvg.hu Facebook-oldalán írásunk megjelenése után egy olvasónk a következő üzenetet jutatta el szerkesztőségünknek: „Kedves HVG.HU munkatársak! Nem tudom van-e információjuk, de a TO elkezdte e-mailben továbbküldeni az érintetteknek a helyes dokumentumot PDF-ben. Mi hallgatók eddig csak azt tudjuk, hogy nem ABC rendben haladnak. Legyenek kedvesek informálják olvasóikat erről is, hogy holnap csak az menjen a Tanulmányi Osztályra, aki nem kapott e-mailt! Köszönettel.” A bejegyzést köszönjük, reméljük, hogy senkit sem ér kár. Azért azt javasoljuk, aki szerda reggelig nem kap ilyen e-mailt, ellenőrizze, rendben van-e az igazolása. |
Olvasónk, ha nehezen is, de elérte az ELTE BTK Tanulmányi Hivatalát is, ahol közölték vele: július 10-én még van lehetőség arra, hogy a hozzájuk személyesen forduló diákoknak kicseréljék a hibás oklevelüket egy olyanra, amelyen van sorszám. A TH-n ugyanakkor elmondták: ők semmilyen kapcsolatban nem állnak a Felvételi Központtal, és ezen nem is kívánnak változtatni.
A hibáról egyébként a diákokat sem az egyetem, sem az Oktatási Hivatal nem értesítette. Az igazolások elbírálásáról csak egyéni utánajáráskor szereztek tudomást azok, akik szerdán ellenőrizték a jelentkezésüket. Így előfordulhat, hogy sokak még most sem tudják: hiába tettek eleget minden feladatnak, valójában nem érvényes a jelentkezésük.
Olvasónk felkereste a felvi.hu ügyfélszolgálatát is, ahol úgy tájékoztatták, hogy aki nem szerez új igazolást július 10-ig, azt kizárják a felvételi eljárásból, azaz az érintettek önhibáján kívül valóban elesnek a szeptemberi továbbtanulástól. Arra a kérdésére, hogy mi történik azokkal, akik nincsenek az országban, vagy egyszerűen nem értesültek a problémáról, az oktatási hivatal munkatársa állítólag annyit válaszolt: "Nézze! Mindenki szeretné időben és rendben leadni a jelentkezését, de ez nem mindenkinek adatik meg."
Érintett? Írja meg! |
Ha ugyanúgy járt, mint olvasónk, és cserélnie kell az ELTE igazolását, írja meg esetét az ugyelet@hvg.hu címre. |
Az ügyben a hvg.hu is felkereste a BTK Tanulmányi Hivatalát, ahol megerősítették a diákoknak elmondottakat: szerdán az ügyfélfogadási időben (hivatalosan délig) még ki lehet cseréltetni az igazolásokat. Azokra a kérdéseinkre azonban még nem kaptunk választ, hogy értesítette-e külön a diákokat az egyetem a problémáról, hány diák kaphatott hibás oklevelet, és mi lesz, azokkal akik nem szereznek tudomást időben az ügyről.
Ennek ellentmond azonban, hogy cikkünk megjelenése után Tóth Ilona, a tanulmányi hivatal vezetője írásban feltett kérdésünkre azt a választ adta, hogy "az alapszakos hallgatók az oklevélszámmal ellátott igazolást már megkapták. Az okleveleket a végzett hallgatóink július 17-19. között vehetik át a hivatalos diplomaosztó ünnepélyen".
A felvi.hu-t üzemeltető Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs osztályával is felvettük kapcsolatot, ahol azt mondták, hogy nem értesültek eddig a hibás oklevelekről. Emellett elmondták, hogy bármilyen dokumentumot fel lehet tölteni a rendszerbe, ám ha az oklevelet helyettesítő igazolás nem megfelelő (például hiányzik a sorszám), akkor az Oktatási Hivatal később elutasíthatja a jelentkezést.