„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Vágó Gábor szerint a kormányt nem érdekli a valódi rezsicsökkentés, ami szerinte csak az energiahasználat mérséklésével érhető el.
A kormány idén is csak minimális pénzt szán a lakások energiahatékonysági felújítására, szigetelésre, hűtés és fűtés korszerűsítésére. Kiszámítható, munkahelyeket teremtő és az építőipart felpezsdítő felújítási programnak nyoma sincs – közölte kedden Vágó Gábor LMP-s független képviselő és Oláh Péter az LMP országos választmányának tagja, energiapolitikai szakszóvivő.
A két politikus szerint az augusztusi épületfelújítási pályázat 800 milliós keretösszege a tavalyinak csak a fele. Ez 15-20 társasház felújítására elegendő országosan, a családi házaknak pedig semmi sem jut – írják.
"Pedig pénz van. Például tízmilliárdos stadionokra. A remek eredményeket elérő futballklubok számolatlanul kapják a pénzt, akár a vésztartalékból is, még a macska is szivarozik az öltözőben" – közölték.
Az LMP-s politikusok szerint a kormány a felesleges új atomerőműnek csak az előkészítésére 13 milliárdot szán. "Ennek csak a kommunikációs kerete többszöröse, mint a most kiírt energiahatékonysági pályázat. Szintén tízmilliárdok folyhatnának be a szén-dioxid-kvóták eladásából, ha a kormány nem rugdalt volna ki minden hozzáértő szakembert" – olvasható a közleményben.
Az LMP szerint egy kiszámítható, folyamatosan bővülő, és 10 év alatt az egész magyar épületállomány felújítását célzó programnak semmi mással össze nem hasonlítható hatása lenne az energiafüggetlenségre, a lakhatási költségek csökkentésére, a foglalkoztatás növelésére, és a hazai vállalkozások fejlődésére.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.