A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Mintegy hetvenen tüntettek az elszegényedés ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt pénteken.
A Hallgatói Hálózat, a Koppány Csoport, az Otthonvédelmi Kerekasztal, több hitelkárosult-szervezet, valamint a tehetséges gyermekeknek segítő Arany Liliom Alapítvány képviselői voltak jelen azon a tüntetésen, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium elé szerveztek pénteken.
Helyszíni információink szerint mintegy hetvenen voltak a rendezvényen, ahol a felszólaló szónokok az elszegényedés problémájára próbálták felhívni a figyelmet. Az egyik felszólaló Fodor Sándor bírálta hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórumot (CÖF) tekinti a devizahitelesek civil képviselőjének, a szónok szerint a CÖF mindössze a Fidesz egy kinövése.
A Hallgatói Hálózat képviseletében felszólaló Fogl Márton kifejtette, számára a teljes politikai elit vállalhatatlan, és szerinte már csak a civil szervezetekben lehet bízni.
A tüntetők egy palackba tett petíciót kívántak eljuttatni az NGM-nek, amelyben azt követelték, hoyg ne a CÖF képviselje a devizahiteleseket az NGM-mel folytatott tárgyalásokban, állítsák le a kilakoltatásokat, kártalanítsák a hitelkárosultakat és vonják felelősségre a bankokat.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.