Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető arra kéri a devizahitelesek károsultjait, hogy vegyenek részt a Jobbik október 23-i budapesti nagygyűlésén. Emellett még a kormány által a bankoknak szabott november 1-i határidő előtt a Jobbik minden megyeszékhelyen szervez tömegrendezvényt, hogy felhívják a figyelmet a devizahitelesek problémáira.A pártelnök szerint ugyanis a kormány által megszabott határidő csak "időhúzó javaslat" és a kormány megpróbálja "kifuttatni ezt a problémát a választásokig".A devizahiteles kerekasztal pénteki ülését követően tartott sajtótájékoztatón Vona Gábor bejelentette azt is: egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogják kezdeményezni a devizahitelezés kialakulása, működése, az ezzel kapcsolatos visszaélések, valamint politikai és gazdasági hatásai kapcsán. Szerinte amelyik párt nem támogatja ennek a testületnek a felállítását, az a bankok és az uzsorások oldalára áll.Ismertette azt is: a kerekasztalon résztvevő civil szervezetekkel közösen létrehozzák a devizahiteles koordinációs irodát, amelyben megosztják egymással és a közvéleménnyel az akcióikat, megmozdulásaikat, programjaikat a következő hetekre.Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón arra szólította fel a kormányt, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásához használja fel az egyre szélesebb civil szféra rendelkezésre álló tapasztalatát és tudását.
Erődemonstrációt tervez a Jobbik október 23-ára
A Jobbik szerint az általuk október 23-ra szervezett "kormánykárosultak nagygyűlése" figyelmeztetés és erődemonstráció lesz, hogy a kormány jól gondolja meg: tovább halogatja-e a cselekvést, vagy elszánja magát és végre rendezi a devizahitelesek helyzetét - hangzott el az ellenzéki párt pénteki sajtótájékoztatóján.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést, az elkövető egy szélsőjobboldali nézeteket valló férfi lehet
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók jöttek a krakkói lövöldözésről
Több mint 50 milliárdot forintot szánnak az ország fásítására
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.