Somogyi Tivadar (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: ezzel a beruházással a belvárost Révfaluval összekötő fontos kapcsolat újult meg. Fekete Dávid kiemelte: a tervekben szerepel egy harmadik, az útburkolat felújítását, a híd festését és díszkivilágítását magában foglaló fejlesztési fázis is. Erre a város anyagi lehetőségeinek megfelelően kerülhet sor.A sajtótájékoztatón elhangzott: az 1928-ban átadott, a második világháború során felrobbantott, majd 1950-ben ismét megnyitott, mintegy 120 méteres hídon 31 éve végezték a legutóbbi átfogó felújítást.Most mindkét – korábban 2-2 méteres - oldalt kiszélesítették negyven centiméterrel, 2012-ben az egyik oldalt kerékpárúttá képezték ki, a másikat, amely most készült el, kizárólag gyalogosok használhatják. A tavalyi munkálatok mintegy 140, az ideiek 126 millió forintba kerültek. Egy évekkel ezelőtti felmérés adatai szerint a hidat naponta 12 ezer gépjármű használja, jelentős a gyalogos és kerékpáros forgalma is.
Negyedmilliárdból felújították a győri Kossuth-hidat
Negyedmilliárd forintból újították fel a győri Kossuth-hidat, az önkormányzat további fejlesztéseket tervez – hangzott el a város két alpolgármesterének keddi sajtótájékoztatóján.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.