Dunai Mónika elmondta, hogy a rongálást szerda reggel vették észre és azonnal bejelentették a rendőrségen. Amellett, hogy a szobor arcát feketére festették, az emlékmű talapzatára fél méterszer fél méteres horogkeresztet fújtak - fejtette ki. Hozzátette, hogy nemcsak a szobrot rongálták meg, hanem a Wass Albert nevét viselő tér utcanévtábláját is feketére festették.Mint mondta, elítélik a közterületi rongálás minden formáját, a mostani esetet pedig különösen súlyosnak tartják az önkényuralmi jelkép használata miatt. Az önkormányzat alkalmazottai civilekkel közösen lemosták a festéket, és a félelmet keltő esetre egy szál fehér rózsával válaszoltak, a virágot a szobor talapzatánál helyezték el.A mintegy 180 centiméter magas szobrot öt éve, Rákoskert fennállásának 75. évfordulóján állították közadakozásból, civil kezdeményezésre.
Horogkeresztet fújtak Wass Albert egyik szobrára
Önkényuralmi jelképet fújtak festékszóróval Wass Albert író XVII. kerületi szobrának talapzatára, a szobor arcát pedig feketére festették - tájékoztatta a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke szerdán az MTI-t.
A Szentírás sem szentírás – ilyen, amikor Bödőcs Tibor azt játssza, hogy ő Jézus
Mindenki arra vágyik, ha már benne van a Teremtésben, hogy valahogy túlélje az Apokalipszist.