„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Megszüntette az árvízvédelmi készültséget a Murán csütörtökön a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A Mura vízszintje kedd délben tetőzött Letenyénél 404 centiméteren, azóta lassú apadásnak indult.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján az olvasható, hogy az esőzések miatt a Mura vízgyűjtő területén a talaj vízzel telítődött, ezért a folyó vízszintje múlt szombattól emelkedésnek indult. Az elsőfokú árvízvédelmi készültséget vasárnap rendelte el a Mura teljes magyarországi szakaszára a vízügyi igazgatóság. A vízszint további, folyamatos emelkedése miatt kedd éjfélkor a folyó letenyei szakaszán mért 381 centiméteres vízállás miatt másodfokúra emelték a készültséget.
A Mura vízszintje kedd délben tetőzött Letenyénél 404 centiméteren, azóta lassú apadásnak indult.
A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a több mint 30 kilométer hosszra kiterjedő árvízvédelmi készültségről és a levonuló árhullám esetleges hatásairól tájékoztatták a nagykanizsai és a letenyei járás helyi védelmi bizottságának elnökét, továbbá a Mura menti hat település polgármesterét.
A legnagyobb figyelmet a muraszemenyei önkormányzat védvonalára fordította a katasztrófavédelem. A településen nyolcszáz homokzsákot készítettek elő. A védekezéshez a településen tíz közmunkás is készenlétben állt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.