Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Hat embert mentettek ki tegnap délután a közeledő vihar elől a Velencei-tóból a Fejér megyei vízirendőrök.
Vasárnap délután a Velencei tónál szolgáló vízi körzeti megbízottak vették észre, hogy a másodfokú viharjelzés ellenére egy strandeszközön evez egy férfi a tavon, a parttól még jelentős távolságra.
A viharjelzésre tekintettel a rendőrök a 34 éves férfi segítségére siettek, és a szolgálati hajóval őt, és az általa használt eszközt is a partra juttatták.
Negyed óra elteltével egy 5 fős társaságra figyeltek fel a vízirendőrök, akik a figyelmeztető jelzés ellenére egy csónakban eveztek. Mint kiderült, ők azért nem tudtak önerőből partra jutni még a vihar előtt, mert lemerült a csónakjuk akkumulátora. Az egyenruhások néhány percen belül őket is biztonságban a partra juttatták.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.