Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Személyesen is meggyőződött Glattfelder Béla, az Nemzetgazdasági Minisztéirum (NGM) belgazdaságért felelős államtitkára és két turisztikai vezető, hogy a Balaton vize jó, sőt, ivóvíz-minőségű.
A Balaton vizéből ivott tegnap Glattfelder Béla, az NGM belgazdaságért felelős államtitkára, Bóka István, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese a Kékszalag vitorlásverseny indulásakor, Balatonfürednél – közölte a Magyar Turizmus.
„A Balaton vízminősége jelenleg kiváló" – közölte csütörtökön az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva azt közölte, hogy a tó vize még az ivóvíz-minősítésnek is megfelel. Ezt demonstrálták a turizmus állami irányításának képviselői is.

Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.