Az ember, aki már az elején elvesztette a Monarchia háborúját

Az ember, aki már az elején elvesztette a Monarchia háborúját

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Szegő Iván Miklós

Az ellenfél lebecsülése, a helyzet teljes félreismerése és a két fronton szorongatott erők rossz elosztása – e hibákat követte el az első világháború első heteiben az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad von Hötzendorf, akinek a befolyása a háború első éveiben a birodalom ausztriai felében volt a legnagyobb. Stratégiai hibáival már a kezdet kezdetén megpecsételte a Monarchia sorsát. Napra pontosan 100 évvel ezelőtt indult a Nagy Háború, épp egy hónappal Ferenc Ferdinánd meggyilkolását követően.

Conrad von Hötzendorf
©

Az osztrák-magyar hadvezetés élén álló Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnököt 1906 után már másodszor nevezték ki a közös osztrák-magyar haderő élére, miután a balkáni háborúk idején, 1912–13 fordulóján kiéleződött a feszültség, és Szerbia rendkívüli módon megerősödött.

Éppen az a Ferenc Ferdinánd támogatta Conrad kétszeri kinevezését, akit Szarajevóban meggyilkoltak, és aki a Monarchia bizonyos fokú modernizálását tartotta fontosnak. Conrad régóta javasolta a Szerbia elleni úgynevezett megelőző háborút (militarista felfogása miatt még pártfogójával, Ferenc Ferdinánddal is összeütközésbe került a világháború előtt), ahogy az antant oldalára sodródó Olaszországgal szemben is katonai akciókat tervezgetett a századforduló után.

Conrad még haditervet is kidolgozott, de nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy rosszul mérte fel a helyzetet. A szerbek ugyanis nem voltak gyenge ellenfelek: a hadkötelezettek, illetve a besorozottak aránya a legmagasabb náluk volt Európában. Emellett rendkívül lelkes katonák is voltak, és bár nem voltak jól felszerelve, de 1914 augusztusában nemcsak megállították a Monarchia – Oskar Potiorek tábornok alakulatai – előnyomulását a Cer-hegységben, hanem még vissza is támadtak, és hat hétig a Monarchia fennhatósága alatt álló Boszniában is megszállva tartottak bizonyos területeket.

Emellett az orosz mozgósítás is sokkal gyorsabb volt, mint ahogyan azzal Conrad számolt. Így aztán, noha utóbb voltak győztes csatái, Conrad a történelembe mégis úgy vonult be, hogy ő volt az, aki a döntő pillanatban egész hadsereget utaztatott ide-oda a Monarchia két vége között. Ám ezeket a csapatokat a szerbek ellen be sem vetették, az oroszok megállításáról pedig lekéstek. Mindez pedig alapvetően befolyásolta a Nagy Háború végkimenetelét. (A háború első három hónapja fő eseményeinek  kronológiáját itt olvashatja. - szerk.)

A legnagyobb tévedés

Conradnak a Monarchia többi tábornokához hasonlóan nem voltak komolyabb vagy hosszabb ideig tartó harci tapasztalatai – írja róla Manfred Rauchensteiner a Der Tod des Doppeladlers (A kétfejű sas halála) című könyvében. Az egyetlen katonai konfliktus, amelyben még hadnagyként vett részt, az volt, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai 1878-ban bevonultak Bosznia-Hercegovinába – de ezt sem nevezhetjük nagyobb háborúnak.

A legnagyobb tévedést az elméleti szakemberként, katonai akadémiai tanárként sok elismerést begyűjtő Conrad a világháború elején Oroszország haderejének téves felmérésével és a mozgósítás elhibázásával követte el.

A cári kormányzat 1914-re olyan fejlesztéseket hajtott végre, amelyekkel a vasúti mobilizációt fel tudta gyorsítani. Már a nyár végére mozgósítani tudott a cár, így a berlini és bécsi haditervekhez képest sokkal gyorsabban kényszerítette kétfrontos háborúra a központi hatalmakat. Ezzel a németeknek nem állt rendelkezésére az a túlerő a nyugati fronton, mellyel Franciaországgal és Angliával szemben kalkuláltak. Az osztrák-magyar sereg pedig nem tudott Szerbiával szemben elég haderőt harcba vetni a döntő sikerhez.

©

Bihari Péter történész erről így írt a Kérdések és válaszok az I. világháborúról című kiadványban: „Ausztria-Magyarország számára a mozgósítás különösen bonyolultnak bizonyult, mert a Monarchia is kétfrontos háborúra számíthatott. Conrad tábornok ennek megfelelő hadtervet dolgozott ki, külön az orosz, külön a szerb háború esetére, de tartalékként meghagyta a 12 hadosztályból álló 2. hadsereget, amelyet megfelelően mozgatva mindkét hadszíntéren be lehetett vetni. Itt követte el Conrad az első súlyos hibát. Gyors sikert akart elérni Szerbiával szemben, ezért az említett 2. hadsereget azonnal délre irányította.”

Ám közben – mint már említettük – Oroszország a vártnál gyorsabban mozgósított, így északkeletről óriási fegyveres erő lépett fel fenyegetően. Bihari így ír a pánikszerűen meghozott osztrák-magyar katonai intézkedésekről: „Mivel a mozgósítási tervtől már nem lehetett eltérni, a 2. hadsereg megérkezett a szerb határra. Innen azonnal visszairányították az orosz frontra. A három hétig ide-oda utaztatás eredménye az lett, hogy Szerbiával szemben a Monarchia nem tudott erőfölényt kialakítani, az orosz frontra késve érkező hadosztályok pedig már csak a vereségben osztozhattak. A háború után Conrad a vezérkar vasúti részlegét hibáztatta, de a történészek úgy látják: nem a mozgósítás technikai lebonyolításával volt baj, hanem a tábornok kalkulált tévesen. A kezdeti zűrzavar szinte az egész háborúra kiható veszteségeket okozott a Monarchiának.”

Conrad életrajzírója, Oskar Regele Feldmarschall Conrad (Conrad tábornagy) című könyvében próbálja védeni a vezérkari főnököt: szerinte a Monarchia már Szerbiával szemben is későn mozgósított, hiszen a szerbek már 1914. július 24-én bevonultatták a hadköteleseket, az osztrák-magyar állam viszont csak másnap rendelkezett erről. Regele hosszasan taglalja, hogy Tisza István magyar miniszterelnök hogyan lassította az osztrák-magyar közös katonai döntéseket.

Conrad, a „kvázi-császár”

Ausztria-Magyarországon a harcok idején Conrad von Hötzendorf „virtuális uralkodóvá” lépett elő, legalábbis a birodalom ausztriai felében – erről Holger W. Herwig ír az első világháború központi hatalmairól szóló könyvében (The First World War. Germany and Austro-Hungary 1914-1918). A parlamentet felfüggesztették – de nem oszlatták fel, mert akkor új választásokat kellett volna tartani –, viszont a képviselők elvesztették mentelmi jogukat és katonai bíráskodás hatálya alá kerültek. A birodalom osztrák felének nagy részében az utasítási jogok és az ellenőrzés a hadsereg főparancsnoksága (Armee-Oberkommando, AOK) kezébe került.

Két régi, 1869-es császári dekrétumra hivatkozva július 25-én és 31-én felfüggesztették az alapvető emberi szabadságjogokat (sajtószabadság, gyülekezési jog, többek között) és hatalmas jogköröket biztosítottak a háborús felügyelőhivatalnak (Kriegsüberwachungsamt). Ez a katonai bíráskodás kiszélesítését is jelentette.

Augusztus 24-én Conrad speciális szükségállapotot vezetett be Krakkó, Przemysl, Lemberg és Dalmácia katonai körzetekben, azaz a mai déllengyel, nyugatukrán és horvát tengerparti területeken. Az AOK ősszel ragaszkodott ahhoz, hogy dezertálás esetén csak halálbüntetést szabhassanak ki a bíróságok.

A szükségintézkedések azonban csak a birodalom osztrák felében érvényesültek, mert Magyarországon Tisza István gyanakodva figyelte Conrad hatalmi törekvéseit – írja Herwig. Conrad a háború idején egyébként végig hosszasan torzsalkodott Tiszával, aki például a legvéresebb harcok közben akart új zászlókat rendszeresíteni egyes ezredeknél. A háború alatti viták kapcsán Tiszáról állítólag csak annyit mondott a vezérkari főnök: egy baj van vele – hogy ő a magyar kormányfő.

Öreg volt az igazi császár

Conrad szinte teljhatalmát az indokolta Herwig szerint, hogy Ferenc József császár már túl öreg, a trónörökös Károly pedig túl fiatal volt ekkor, Frigyes főherceg pedig a haderő július 14-én kinevezett főparancsnokaként pedig meglehetősen gyenge képességű volt.

Conrad ekkor tehát hatalma csúcspontjára juthatott volna, ha nem lett volna szemben vele Tisza: a magyar miniszterelnök részben Ferenc József befolyásolásával elintézett néhány olyan ügyet, amely egyébként a hadvezetés hatáskörébe tartozott volna. Különösen a szerb határvidék védelmére és a szerbiai hadműveletek idején Potiorek tábornok hatásköreire vonatkozó vitákba szólt bele Tisza – erről Oskar Regele ír.

Hötzendorf Bukarestben fogadja I. Károly királyt
©

Conrad nem vívott ki magának túl nagy népszerűséget a katonái körében sem. Gunther Rothenberg történész szerint, amikor Conrad a harcok súlypontjának változásával a sziléziai Teschenbe tette át főhadiszállása székhelyét, a tábornok és vezérkara teljesen elszakadt a csapatoktól, a nélkülöző katonáktól és civilektől magát nem zavartatva, luxusban élve, gazdag vacsorákon szórakozott, nemritkán nőtársaságban. Ebben az időszakban, 1915-ben vette feleségül – gyermekei ellenzése dacára – az olasz származású Virginia Agujarit, ami a korszak egyik legnagyobb celebbotránya volt.

Ami a hadvezetést illeti, később a tábornok javított teljesítményén, és 1915-től néhány komolyabb katonai sikert is a magáénak tudhatott. A háború elején elkövetett katonai hibákat azonban már nem lehetett jóvá tenni. Az első világháborút elvesztését, a Monarchia bukását persze butaság lenne egy személyben Conrad nyakába varrni. Ugyanakkor ezek jól szimbolizálják az egész államalakulat állapotát: az Osztrák-Magyar Monarchiának sem a politikusai, sem pedig a tábornokai nem voltak alkalmasak arra, hogy Közép-Kelet-Európában nemzetpolitikai, nemzetiségi, szociális és egyéb kihívásokra választ adjanak.