Navracsics bevallotta, más posztra számított az EU-ban

Bár másra számított, Navracsics Tibor magyar újságíróknak nyilatkozva Brüsszelben testhezállónak minősítette az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és állampolgársági ügyekért felelős EU-biztosi tárcát. A tisztségre való jelölését a nap folyamán jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Navracsics bevallotta, más posztra számított az EU-ban

Mostani pozíciójából adódóan külügyi vagy más, nemzetközi jellegű portfólióra számított, azonban most is folytatott egyetemi oktatói munkájához, valamint korábbi miniszteri tevékenységéhez ez a terület is közel áll – közölte a jelenleg külgazdasági és külügyminiszteri tisztséget ellátó fideszes politikus.

Navracsics ez utóbbira utalva felidézte a gyermekbarát igazságszolgáltatás beindítását, valamint a magyar közigazgatási ösztöndíj létrehozását. A Twitteren a leendő EU-biztos azt írta a posztról, "Tetszik. Próbáljuk meg!".