„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul a XVIII. kerületi és fővárosi önkormányzathoz, hogy kiderüljön, Ughy Attila, helyi fideszes polgármester miként használta fel reprezentációs költségkeretét.
Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke és Kőrös Péter, az MSZP XVIII. kerületi frakcióvezetője azt közölte: az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul a XVIII. kerületi és fővárosi önkormányzathoz, hogy kiderüljön, Ughy Attila, helyi fideszes polgármester miként használta fel reprezentációs költségkeretét.
Az RTL Klub csütörtöki híradójában számolt be arról, Ughy Attila a neki járó reprezentációs költséget szabálytalan módon, áfás számla nélkül akarta elszámolni.
Kunhalmi Ágnes tűrhetetlennek nevezte a történteket és azt mondta, Ughy Attilának távoznia kell a közéletből, amennyiben bebizonyosodik bűnössége. Az MSZP a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) is felkéri az ügy tisztázására – fűzte hozzá az MSZP budapesti elnöke, aki szerint a hivatalnak az ilyen esetekkel és nem "civilek vegzálásával" kellene foglalkoznia.
Kőrös Péter bejelentette, a XVIII. kerületi és a fővárosi önkormányzattól is azt kérik, hogy szeptember 26-ig hozzák nyilvánosságra Ughy Attila valamennyi reprezentációs kiadását.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.