A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást indított kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Gusztáv 21 éves helyi lakos ellen – írja a police.hu.
A férfi október 17-én este megbeszélte hajósi ismerősével, hogy meglátogatja. A gyanúsított beszélgetés közben a férfi italába nyugtatót kevert, melynek következtében a 63 éves sértett elaludt. T. Gusztáv ezt kihasználva ellopta vendéglátója készpénzét, valamint sorsjegyeit.
A férfit a kalocsai rendőrök a bejelentéstől számított 5 órán belül, Drágszélen elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását.
Elkábította ismerősét egy férfi, hogy ellopja a sorsjegyeit
Elfogták és őrizetbe vették a kalocsai rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint nyugtatót kevert ismerőse italába, majd az alvó férfitól készpénzt és sorsjegyet lopott el.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.