„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Két vácdukai férfit gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hetekben több autót loptak el Vác területéről - számolt be erről a rendőrség.
A Váci Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás gyanúja miatt T. János 26 éves és N. Sándor 40 éves vácdukai lakosok ellen. A két férfi idén november 8-án éjszaka Vác területéről eltulajdonított két – az utcán parkoló – autót. A rendőrök több helyen házkutatást tartottak és egy őrbottyáni címen megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított járműveket. Egy máriaudvari háznál is találtak egy körözés alatt álló járművet, melyet a rendelkezésre álló adatok szerint T. János és társa november elején lopott el egy váci parkolóból.
A két férfit november 12-én elfogták el és hallgatták ki gyanúsítottként. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A váci rendőrök vizsgálják, hogy a házkutatás során lefoglalt járművek és alkatrészek bűncselekmény elkövetéséből származnak-e, valamint azt, hogy a két gyanúsított további bűncselekményekkel összefüggésbe hozható-e.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.