„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Damm Andrea ügyvéd a devizahiteles perekben is közreműködött. Demokráciát tisztelő ember sosem fogadhatja el, hogy egy pártszövetség demokratikus viszonyok között parlamenti kétharmaddal rendelkezzen – mondta, mikor Vona Gábor pártelnök kedden bemutatta.
A devizahiteles perekben is közreműködő Damm Andrea ügyvédet indítja a februári veszprémi időközi választáson a Jobbik.
A jelöltet Vona Gábor pártelnök mutatta be kedden a Parlamentben. A pártelnök, aki a devizahitelesek Jeanne d'Arcjának nevezte jelöltjüket, elmondta: Damm Andrea a parlamentben a veszprémiek mellett a devizahitelezés kérdését is képviselni kívánja.
Damm Andrea úgy fogalmazott: demokráciát tisztelő ember sosem fogadhatja el, hogy egy pártszövetség demokratikus viszonyok között parlamenti kétharmaddal rendelkezzen. Úgy ítélte meg: a kétharmados többségnek több politikai erő konszenzusából kell kialakulnia.

Veszprémi születését hangsúlyozva azt mondta: a helyiek nem érezhetik, hogy egy választási matematika tényezői.
Vona Gábor az időközi választás jelentőségéről szólva elmondta: a kormánykoalíció kétharmada kerülhet veszélybe, ha ellenzéki jelölt győz. Úgy ítélte meg: a Jobbik lehet az a párt, amely a kormánykoalíció egyértelmű kihívójává válik.
A választás azonban szerinte nem csak a kétharmadról szól, aki csak erre élezi ki, az "biodíszletnek" tekinti a veszprémieket saját hatalmi törekvéseihez.
A február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Veszprém megye 1-es számú egyéni választókerületében az európai uniós biztossá kinevezett Navracsics Tibor helyére választanak képviselőt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.