hvg.hu: Ferenc pápa szellemében szokott beszélni a nyitás szükségességéről, és arról, hogy a hívek mellett az egyház is túl sokat foglalkozik külsőségekkel, templomrekonstrukciókkal, a harangozással. Miben látja ennek a nyitásnak a lényegét?

Beer Miklós: A dél-amerikai születésű Ferenc pápa, szembesülve a mi megöregedett Európánkkal azt mondta, „nem halljátok, hogy Jézus kopogtat az ajtón? Bent, belülről.” Azt gondolom én is, hogy a vallási életünkben túl nagy hangsúlyt kapnak a templomhoz kötődő ünnepléseink, egyáltalán, a templomban éljük meg a hitünket. Amikor vége van a szentmisének, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy letudtuk a mi kötelességünket az Úristen felé, és folytatjuk, ahogy abbahagytuk előtte. Ugyanúgy, mint a körülöttünk lévő társadalmon látjuk. Ferenc pápa azt mondja, épp a mi hitünk kötelezne minket arra, hogy annak megfelelően éljünk. Jézus élete egy példa, egy program, és nemcsak a templomban vagyunk keresztények, hanem ahol éljük a mindennapi életünket is.

hvg.hu: Miben áll a probléma?

B. M.: Az egyháznak három életmegnyilvánulása van XVI. Benedek pápa szerint: a hitünk, a kapcsolatunk az Úristennel, és a szolgálat: az egymás iránti önzetlenség és az ebből fakadó feladatok. Ez a három egymást feltételezi. Amit önkritikaként fogalmaztam meg, az az, hogy a háromból túl nagy hangsúlyt kap a templom, és ami ehhez kapcsolódik: az, hogy tatarozzuk az épületet, új orgonát építünk vagy új harangot öntünk.

Beer Miklós

Túry Gergely

De már azt is elhanyagoljuk, hogy naprakészen tudjuk megtapasztalni a hitet. A Biblia elénk tárja az örökérvényű hitelveket. Na de hát, ezt újra kell fogalmazni a gyorsan változó világban, mert a tavalyi hitünkkel idén már nem boldogulunk. Ami a szolgálatot illeti: mutassuk meg, hogy van bennünk önzetlenség, a szegények felé, de ne parancsszóra. Szembesüljünk a mai társadalom problémáival. A szegénység égető probléma, ahogy a munkanélküliség, a falvak kiürülése, az elvándorlás vagy a menekültügy is, ami most épp aktualitást kapott. És emellett a mai Magyarország legégetőbb gondja a cigánykérdés. Ezeket nem nézhetjük közömbösen.

Ahogy Ferenc pápa a most vasárnapi, a migránsok világnapjára kiküldött körlevelében frappánsan fogalmaz, az önmegvalósításunk programjában elfelejtkezünk azokról, akik rossz helyre, rossz időben születtek. Ehelyett azt kéne mondanunk: ahhoz, hogy mi az Úristen szándékai szerint válhassunk felnőtté, hitünkben, szellemiségünkben, ahhoz a feltétel az, hogy mi önzetlenül törődünk valakivel – egy szülőnek a gyerekein kívül is bővítenie kell a kört, ki kell lépni a megszokott környezet kényelmi zónájából. A hajléktalanokkal még összeakadunk, de a munkanélküliségből, az elmagányosodásból fakadó emberi sorsokat csak akkor tudjuk megtapasztalni, ha ajtót nyitunk ezekre az emberekre, ha közéjük megyünk. Egy cigányokkal foglalkozó tanítványom szokta mondani, ahhoz, hogy megértsük a cigányság problémáit, ahhoz oda kell menni közéjük, és ha odamegyünk közéjük, kérjünk tőlük egy pohár vizet, akkor majd megnyílik az ő szívük is, és megmutatják a problémáikat. És ha van irgalmas, nagy szívünk is, akkor rögtön észrevesszük, hogy mit kell csinálni.

hvg.hu: Itt Vácon az ön kezdeményezésére indult el a Segíts egy családot!-mozgalom. Milyen példával járnak elöl?

B. M.: Én püspökként agglegényéletet élek. Könnyen beszélek, nem járok nyaralni, sítúrákra, nincs öröklakásom, nincs semmim. Én négy családot támogatok rendszeresen, a jövedelmem kétharmadát rendszeresen szétosztom sokgyerekesek, rászorulók között. De egy jól szituált, kétkeresős, lakással, autóval rendelkező családról is el tudom képzelni, hogy fel tud karolni egy létminimum alatt élő másikat. A karácsonyi beszédem után jelentkezett egy pedagógus házaspár, a gyerekeiket már felnevelték. A választásuk egy tizenegy gyerekes családra esett, ahol mindkét szülő dolgozik, de alacsony a jövedelmük. Összeismerkedtek, és vállalkoztak, hogy rendszeresen segítenek a gyerekek nevelésében, pedagógusként az iskolások korrepetálásában, vagy elviszik a sajátjaikkal együtt a másik család egyik gyerekét is kirándulni, akár egy közös nyaralás is belefér. De az egyik csúcs, ami erre a felhívásra érkezett, attól a családtól jött, amely a nyaralója kulcsát hozta el. Azt mondták, ők két hetet töltenek a Balatonon, itt a kulcs, adjuk annak, aki a leginkább rászorul. Egymásnak adogatják a családok a kulcsot, és mennek oda nyaralni. Ezek nagyszerű dolgok.

hvg.hu: És milyen hatású lenne, ha a katolikus egyház szervezne egy ilyen központi kampányt.

B. M.: És ha továbbgondolom a dolgot, milyen szépen élhetnénk ebben az országban, ha minél több ember eljutna idáig, ha eldöntenék, hogy nem cseréljük le idén a kocsit, hanem segítünk egy rászoruló családnak. Tudjuk, nyílik az olló. Látom a Szentendre környéki luxusnyaralókat, majd Nógrádban a nyomort. Kedvenc hasonlatom a tornasor: ez a kép nekem azt jelenti, hogy valahol vagyunk, s mindig lesznek nálunk gazdagabbak, jobb módúak. De vannak nálam nehezebb sorsúak is, s nem a gazdagokat kéne irigyelni, hanem a szegényebbeken segíteni. Amikor Jézus Krisztus a betlehemi létet, a hajléktalanlétet választja, akkor ez azt jelzi, senki nem mondhatja, hogy szerzett jogom van a kényelmes életre. Hanem úgy kell gondolkodni, hogy amit én örököltem-kaptam, azzal tartozom azoknak, akik nem kaptak. A cigányokat látva, akik szinte esély nélkül indulnak az életre, az ember elgondolkodik, hogy hogy is van ez. Senki nem maga választotta meg a családját, ahová született. De ma már azt mondom, hogy a cigányok helyzeténél is van nagyobb nyomorúság – jó ideje ingyenkonyhát működtetünk, láthatják itt a sort. Azok a szakadt emberek, aki naponta kiállják a sort – valami borzasztó. Hozzánk tartozik Nógrád megye: 20 százalék körül van az analfabéták aránya.

Túry Gergely

hvg.hu: Egyszóval konkrétabb társadalmi szerepvállalást látna szívesen az egyháztól. Ezen a téren vannak konkrét elképzelései?

B. M.: A meglevő szép példáinkat köztudottá kéne tenni, az irányt egyre tudatosabbá, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjon a szemléletünkben. És igen: még több feladatot kell vállalni. Nem vagyok elégedetlen, bár szeretném, ha energikusabb lenne az egyházunk. Van a katolikus karitász, ilyen minden felekezetben megtalálható. Kicsit irigylem a baptistákat, akiknek nincsenek tatarozásra váró történelmi templomaik, mértéktartóbbak voltak e téren, ezért több energiát tudnak fordítani a szociális szolgáltatáskora. Vannak szerzeteseink, akik a betegápolásban járnak elöl. Az oktatás-nevelés területén sok önkéntes nyugdíjas pedagógusunk van, akik segítenek helyi közösségi programok szervezésében. A cigányság felzárkóztatásában is egyre több szép példánk van; családi napközik, tanodák, ahol cigány értelmiségieket próbálunk helyzetbe hozni. Próbáljuk meg helyreállítani az egyensúlyt, hogy a templomba járó emberek gondolkozásában legalább akkora hangsúlyt kapjon az önkéntes szolgálat, mint amekkora energiát szán a templom gondozására, szépítésére.

hvg.hu: Ferenc pápát említve, beszélt a közérthető, képszerű stílusról és a mindennapi történések lereagálásáról. Erről eszünkbe juthat, hogy a papok a szentbeszédben, az egyház a médiában sokszor nem reagál a mindennapok történéseire, azokra a hírekre, amik az embereket foglalkoztatják.

B. M.: Nekem is ez a véleményem, pedig egyszerűen csak tanulni kéne Jézus prédikációs stílusából. Jézus az aktuális történések kapcsán beszélt a tömegnek. „Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloéban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?”, kérdezte például. De a tálentumokról szóló példabeszéd is utalás volt Heródes Antipászra, aki, mielőtt elment Rómába „lobbizni”, előtte kiosztotta a tálentumait a megbízottakra. Én is minden szentbeszédembe próbáltam valami aktualitást fűzni, és Ferenc pápa is azt mondja, hogy tanuljunk meg érthető nyelven beszélni. Most is itt van ez az eset, hogy az apa kidobta a gyerekét az ablakon, majd maga is utánaugrott – borzasztó. Nem arra van szükségük az embereknek, hogy az egyházi zsargonunkban nyilvánuljunk meg. Van az a mondás, hogy szegény pap már félórája beszél, és még semmit sem mondott: ez egy szakmai ártalom, hogy elkezdünk beszélni a semmiről. A konkrét események, témák előkerülnek a Facebookon, az interneten. Kell, hogy ezek izgassanak bennünket, kell, hogy legyen véleményünk. Nyilván arra van szükségük az embereknek, hogy ami foglalkoztatja őket, arra kapjanak tanácsot, útmutatást vagy legalább egy hiteles véleményt. Egy öreg pap mondta mindig a fiataloknak: „Ne felejtsétek el a szent konkrétumokat.” Abból ért az ember.

Túry Gergely

hvg.hu: Sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg a Charlie Hebdo-tragédia kapcsán. Ön mit gondol erről?

B. M.: Márfi Gyula veszprémi érsek nyilatkozatával értek egyet, teljesen a szívem szerint beszélt. Borzasztó ez a tragédia, elvenni más életét, ez nem kérdés. De arra is rávilágított ez az eset, hogy a sajtószabadság erkölcsi alap nélkül tragédia. Szabadság nélkül nem lehet élni, legyen lehetőség kimondani a véleményemet, de ezzel én soha senkit nem bánthatok meg, nincs jogom a szabadsággal visszaélnem. Ha túl sok a só, ami ízt ad a levesben, akkor ehetetlenné válik. Higgadtan és őszintén végig kell ezt gondolni mindenkinek. Nem annyira a jogainkat kell emlegetni, hanem a felelősségünket kell végiggondolni.

hvg.hu:  Emlegette a migráció kérdését. Ma felerősödnek a migrációellenes hangok, a miniszterelnök arról beszélt, hogy le kellene zárni Európát, Magyarországot, erről mi a véleménye?

B. M.: Az én életemben megháromszorozódott az emberiség létszáma a földön. Ez óriási változás az életünkben. Megállíthatatlan a 21. századi népvándorlás, és nagyon nehéz meghúzni a határt, hogy valaki politikai menekült vagy gazdasági bevándorló. Együtt kell élni. A nemzetállamok homogenitása el fog tűnni szerintem. Megtanulni együtt élni, ez a mi keresztény gondolkodásunkból kell, hogy fakadjon. Mindenki testvér, ennek az elfogadásához fel kell nőni, s nehéz az előítéleteket feloldani. Ugyanezt kell a cigányokkal is elérni, megérteni őket, felfedezni a kultúrájukat, az értékeiket, nincs jogunk rájuk erőltetni a kultúránkat. De ez a személyi érettség mércéje. És nagyon nehéz feloldani a gyűlöletet, de nincs más út, csak a párbeszédé. Minden utóbbi pápa ezt hirdette, menni kell, és mindig újra kell kezdeni.

hvg.hu: Az egyházban a hibákról is számot kell adni. A pedofília és gazdasági visszaélések Ferenc pápa számára is központi kérdések – ezen a téren milyennek tartja a magyar katolikus egyház teljesítményét?

B. M.: Ez is az egyik rögeszmém: nem szabad, hogy tabutémáink legyenek. Kétségkívül nehéz beszélni a hibáinkról, gyarlóságainkról, de hát ez sajnos az egyház emberi arca. Van egy gyönyörű eszményünk, ez Jézus Krisztus személye, de az egyház mindennapjait besározzák a hibáink, bűneink, és ez mindig is így volt. A pedofília fájó élmény az egyházunkban, és engem nem nyugtat meg az az érvelés, hogy más szakmákhoz képest az arány nem olyan magas, hát egy is egy tragédia. Mellbe vágott a legutóbbi veszprémi cserkészeset is (egy cserkészvezető szexuális játékokba vonhatott gyerekeket – a szerk.). Ez olyan bűn és emberi nyomorúság, ahol nem szabad, hogy legyen tolerancia. Ezt nem lehet takargatni, eltussolni, ezt fel kell vállalni, ha előfordul. Nekünk, püspököknek a felelősségünk óriási, hogy észrevegyük, időben kezelni lehessen. A gazdasági visszaélések – megint csak nagyon fájdalmas. Itt is azt mondom, hogy nem megnyugtató, ha azt mondjuk, hogy ezekben a sikkasztásokban kevés a pap, több a civil. Ez a pécsi történet is felháborító (Wolf Gyula katolikus papot költségvetési csalásban, hűtlen kezelésben és hamis magánokirat felhasználásában találta bűnösnek a Pécsi Ítélőtábla – a szerk.). Volt egy öreg papom, aki azt mondta, a hívek sok minden gyarlóságot megbocsátanak a papoknak, de ha anyagias és csaló, azt nem. Pláne, ha állami és közösségi pénzekről van szó, nem lehet lezserkedni. Én is nagyon odafigyelek a munkatársakra, a belső ellenőrzésre. Nem szabad hibázni, mert elveszítjük a hitelünket. Nehéz beismerni a gyöngeséget, de a gyógyuláshoz meg kell nevezni a betegséget, az operációt pedig el kell végezni.