szerző:
hvg.hu

Összesen 220 milliárd forint közlekedésfejlesztési közbeszerzést ír ki a kormány, többek között autópálya lesz Debrecen és Berettyóújfalu között, Esztergom vasútja lassan teljesen megújul.

Folytatódik a Balaton-parti vasúthálózat felújítása Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között, a munkálatok várhatóan 2018-ig tartanak majd, ezzel partszakaszon XXI. századi utazási körülményeket kíván teremteni a kormány – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A sebesség növelése érdekében megépül a hiányzó második vágány is, hullámtörő is épül Fonyód és Bélatelep között, a legtöbb helyen csökkentik a zajszennyezést is.
 
A közelmúltban átadott, jelenleg még a próbaüzem időszakát futó felújított esztergomi vasútvonalhoz további kiegészítő munkákat kapcsolnak, többek között Esztergom állomás épülete és előtere is megújul a buszpályaudvar felé, a szomszédos Dorogon autóbuszos átszállási pont épül ki.
 
A 20,5 km hosszú Kelenföld-Százhalombatta szakaszon 120 km/h sebességre épül át a vasúti pálya, Az állomásokon fedett, magasított peronok, aluljárók, liftek épülnek, valamint P+R parkolókat és kerékpártárolókat is kialakítanak, mindezt nagyrészt nemzetközi forrásokból.

Debrecen és Berettyóújfalu között 25,6 km hosszban autópályaként fog folytatódni az M35-ös, melyhez bekötik a debreceni repülőteret is. Az M4 Berettyóújfalu-Nagykereki szakaszának párhuzamosan zajló kivitelezésével 2018-ig megvalósul a gyorsforgalmi összeköttetés Debrecen és az országhatár között.

Jövőre kezdődik az M30 autóút Tornyosnémeti-országhatár közötti szakaszának építése is, valamint az M85 átfogó fejlesztése is folytatódik a Csornát elkerülő szakasz építésével. A 21-es főút három szakaszát közel 15 kilométeren 2x2 sávos kiemelt főúttá építik át külön szintű forgalmi csomópontokkal, turbó körforgalmakkal Heves és Nógrád megyében.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!