szerző:
MTI/hvg.hu

Másfélszer annyit szemeteltek 2015 szilveszterén a budapestiek, mint előző évben. 150 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az FKF emberei. Az alkohol miatt a detoxban kikötött emberek száma azonban a felére csökkent.

Másfélszer annyi szemetet szedtek össze szilveszter után Budapest utcáin, mint tavaly ilyenkor - mondta az M1-nek Dorogi Gabriella a Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt. szóvivője.

Tavaly 100, most viszont 150 tonna szemetet szállítottak el a fővárosi közterületekről a bulizás után.

Korábban az FKF közölte: január elsején reggel 6 órakor kezdik meg kézi és gépi erővel a takarítást. Péntek lévén a szokásos munkarend szerint is dolgoztak a közterület-fenntartók. 300 autó járta a főváros utcáit és gyűjti a szelektív és a kommunális hulladékot.

©

Emellett további 330 ember azon dolgozott, hogy óévbúcsúztatás, újévköszöntés után megtisztítsák Budapest utcáit - kiemelten a különböző közterületi bulihelyszíneket és azok környékét, valamint az aluljárókat, a kis és nagykörutat, az Andrássy utat.

AZ FKF dolgozói délutánra fejezték be a fővárosban az újévi takarítást.

Kevesebb toxikológiai eset

Mint arról beszámoltunk, míg tavaly szilveszterkor körülbelül 200, idén a két ügyeletes kórházba nagyjából száz embert vittek be alkoholmérgezéssel.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ ügyeletére mintegy negyven ember került súlyosan ittas állapotban. A másik ügyeletes Péterfy Sándor utcai kórházba nagyjából ötven embert szállítottak a mentők. Köztük 10-15 volt a fiatalkorúak száma.

Cikk megosztása
Címkék