szerző:

Vakvezető kutyájával akart megvacsorázni egy látássérült nő az egyik szegedi étteremben, de végül le se ültek. Már az ajtóban jelezte ugyanis nekik a hely egyik munkatársa, hogy a kutya nem mehet be, mert az érkezését nem jelezték előre, meg egyébként sem voltak eddig jó tapasztalataik a vakvezető ebekkel. Utána felajánlottak a vendégnek egy különtermet, az étterem szerint a VIP-helyiségüket, de azt nem fogadta el a barátaival, inkább továbbálltak – derül ki a Délmagyarország cikkéből.

A nő két barátjával és a vakvezető kutyájával ment múlt kedden este a szegedi étterembe, ahol előre foglaltak asztalt telefonon.

Az ajtóban azonban azt mondta nekik az egyik alkalmazott, hogy a kutyát nem vihetik be, mert ezt nem jelezték előre telefonon. Hivatkozott még arra, hogy állítólag higiéniai szempontból sem lenne szerencsés bevinniük az ebet, illetve korábban az egyik vendégük egy másik esetben az állat által okozott kellemetlenség miatt a hatóságokhoz fordult. Aznap egyébként sokan voltak az étteremben, és az újabb vakvezető kutyával nem akarták vállalni a kockázatot – derül ki a cikkből.

A látássérült nő jelezte, hogy egyébként ő is hatósághoz fordulhatna. Az itthoni rendelet alapján a vakvezető kutyák egyebek mellett boltokba, közfürdőkbe, éttermekbe is elkísérhetik a gazdájukat, de a hámjukon vagy a nyakukban az őket kiképző szervezet azonosítóját is jól láthatóan viselniük kell.

Az étterem végül felajánlotta, hogy a többi vendégtől elzárt részen vacsorázzon meg a nő a barátaival, és ott velük maradhat a kutya is. Ezzel a lehetőséggel azonban nem éltek.

Az érintett indiai étteremtől úgy reagáltak, hogy aznap este tényleg telt ház volt náluk, és a korábbi tapasztalataik alapján tényleg nem akarták a többi vendég mellé ültetni a vakvezető kutyával érkezőket.

A helyiség, amelyet felajánlottak, az étteremhez tartozik: az a VIP-termük. Azzal érveltek, hogy a terem nagy, a kutya is jól érzi ott magát, és egyébként sincs bajuk a kutyákkal érkezőkkel.

Az este után tájékoztató feliratot tettek ki a vendéglátóhely ajtajára, azzal a felirattal, hogy különtermet tartanak fenn vakoknak és négylábú kísérőjüknek.