szerző:

Megrohamozták az okmányirodákat az új személyi igazolványt kérelmezők – írja a Magyar Nemzet keddi száma.

Hétfőtől igényelhető az újfajta személyi igazolvány, amelyért valóságos rohamot indítottak a kérelmezők az okmányirodákban és kormányablakoknál, az első napon 16 óráig 7500 igénylést adtak be, este nyolcig pedig ez a szám akár 10 ezerre is nőhetett – írja a Magyar Nemzet. Normál esetben naponta háromezer igénylés fut be.

A személyik újdonságát az adja, hogy olyan chipet is beleépítettek, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, valamint az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is. Tehát például egy kórházban a személyivel és PIN-kóddal is azonosíthatjuk magunkat. (Az e-kártya nem váltja ki azonban a lakcímkártyát, a jogosítványt és az útlevelet sem.)

A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

Ennél is nagyobb újdonság azonban, hogy az igazolványok teljesen ingyenesek, így az újévi roham másik kiváltó oka vélhetően inkább az, hogy sokan az utóbbi hónapokban nem újították meg lejárt igazolványukat, hogy az újévben már ingyen tehessék ezt meg.

Az új igazolványokat az eddigi 20 nap helyett 8 nap alatt elkészítik. Viszont az új okmányok érvényességi ideje az eddigi 10 helyett csak 6 év, sőt 18 évnél fiatalabbak esetében csupán 3 év.

©