szerző:
hvg.hu

Megállapodott a BKK és a BKV az 1-es villamos vonalán található mozgólépcsők őrzéséről. A távfelügyeleti rendszer kialakításáig a BKK vállalja a lépcsők biztosítását, így újraindították azokat.

Az Index kedden azt írta, hogy a pénzhiány miatt drasztikus létszámleépítést hajtanak végre a BKV biztonsági őrei között, és a lap szerint az 1-es villamoshoz vezető mozgólépcsőket is azért állították le, mert nincs, aki őrizze azokat.

A BKK csütörtök délutáni közleményében viszont azt írták, hogy sem a BKK, sem a BKV nem bocsátott el egyetlen biztonsági őrt sem, mivel egyik cég sem foglalkoztat ilyen dolgozókat, a szolgáltatást külső vállalkozásoktól rendeli meg.

Magyarázatuk szerint a BKK-nak vállalkozói szerződése van egy biztonsági céggel, amely a mozgólépcsők üzemeltetésében is részt vesz.  A vagyonőri óradíjainak emelkedés miatt a BKK idén januártól kevesebb óraszámmal rendelt meg ilyen szolgáltatást, de kirúgásról nincs szó, a létszám átcsoportosításával továbbra is biztosítható a szükséges munka – tették hozzá.

A távfelügyelet titkai

A jogszabályok szerint a mozgólépcsők üzemeltetésének egyik feltétele az, hogy biztosítani kell azokhoz távfelügyeletet. Utóbbihoz tartozik például az, hogy a lépcsőket távvezérléssel is le kell tudni állítani vész esetén.

A távfelügyelet és távvezérlés a mozgólépcső indításán és leállításán kívül tartalmazhatja a mozgólépcső műszaki állapotának lekérdezhetőségét – például azt, hol áll az olajszint.

A mozgólépcsőket megfigyelő kamerák és a kameraközpont már elkészült, de távvezérlés még nincs, mert az nem volt része az uniós villamosfejlesztésnek. Várhatóan idén azonban ezt is kiépítik.  

A rendszer ugyanakkor üzemügyeletesek foglalkoztatásával is biztonságosan üzemeltethető, ezért indították el tavaly tavasszal az 1-es vonal új mozgólépcsőit.

A mostani megállapodás szerint a BKK továbbra is ad helyszíni üzemügyeleteseket a BKV üzemeltetésében lévő mozgólépcsőkhöz, így azt a fővárosban közlekedők biztonságosan használhatják – közölték. 

Cikk megosztása
Címkék