szerző:

Legkésőbb a jövő év végéig költözik a budai Várnegyedbe a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium, a beruházás előkészítési feladataira a kormány 180 millió forintot biztosított az idei költségvetésből – írta pénteki számában a Magyar Idők.

A felújítások és az elhelyezés pontos költsége még nem ismert, és a tárcáknak jelenleg helyet adó állami tulajdonú ingatlanok sorsáról sincs még döntés – írta a Magyar Idők a Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

A lap szerint a kabinet a nemzeti fejlesztési minisztert kérte fel arra, hogy az államnak legelőnyösebb feltételekkel történő értékesítésük, illetve hasznosításuk érdekében tegyen javaslatot.

A Magyar Idők cikkében felidézte, hogy 2014 júniusában jelentették be egyes tárcák költözését, a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe, a Honvédelmi Minisztérium pedig Székesfehérvárra költözött volna.

Előbbivel kapcsolatban Fazekas Sándor tárcavezető tavaly tavasszal azt mondta, előterjesztés készül a kormány számára arról, hogy idén március 15-ig elköltöztetik a minisztériumot. A honvédelmi tárca költözését a korábbi miniszter Hende Csaba támogatta, de a lap szerint utódja, Simicskó István nem támogatja a költözést.

Lázár János tavaly novemberben jelentette be, hogy erősíteni kell a budai Vár kormányzati funkcióit, így nemcsak a kormányfő és hivatala, hanem a belügyi, valamint a nemzetgazdasági tárca is a Várnegyedben kap helyet.