szerző:

Nemzeti Otthonteremtési Közösség létrehozásával pörgetné fel az új lakások építését a kormány. Az angol mintára létrehozott szövetkezetek lakásokhoz juttatnák a családokat és fix megrendelésekkel látnák el az építőipart.

Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) néven új lakástakarékpénztárat hoz létre a kormány - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy hétfői háttérbeszélgetésen. A kormánynak ezzel az a célja, hogy versenytársat teremtsenek a jelenleg működő lakástakarékpénztáraknak, ugyanis kb. egymillió magyarnak van megtakarítása és miközben az állam 50 milliárddal finanszírozza a mostani rendszert (vagyis ad állami jelentős támogatást a megtakarítások után), addig alig épülnek új lakások - érvelt Rogán, aki hozzátette, kiemelt kormányzati cél, hogy felpörögjön a lakásépítés és a jövőben az évi 8 ezer lakás helyett 16 ezer épüljön. Az erről szóló törvényjavaslatot még a héten benyújtják a parlamentnek.

Angol mintára

A NOK-ot az Angliában és Portugáliában is működő building society rendszer mintájára akarják bevezetni. Ennek lényege, hogy a szövetkezetek biztosítják a tagok számára, hogy évente létrehoznak egy bizonyos számú új lakást. Egy 1000 tagú szövetkezet esetében például évente 100 új lakást kell megépítenie a szövetkezetnek. Így a családok is új lakáshoz jutnának és az építőipar is fix megrendelésekhez jutna, magyarázta a miniszter. A NOK bevezetése elvileg nem érintené a mostani megtakarításokat és az állami támogatás is folyamatos lesz a jövőben. A miniszter arra számít, hogy az új szövetkezetek jogilag áprilisban jöhetnek létre, de működésük 2017-ben pörögne fel igazán és kb. 10 éven belül jutnának lakáshoz a megtakarító családok.

Újabb vita lehet az EU-val

Az építőipar helyzetéről a  Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt is elmondta, a válság óta nincs előrelépés a lakásépítéseket nézve, míg  például Lengyelországban és Csehországban messze is több új lakás épül, mint Magyarországon. Rogán elmondta, számítanak arra, hogy a lakásáfa-csökkentés miatt lesznek viták az Európai Bizottsággal. Szerinte azonban a testület az olyan intézkedések esetében, amik a lakosságot érintik lényegesen elnézőbb, mint ami a nagyvállalatokat. A rezsicsökkentés esetében máig nem hozott döntést az EB, míg a reklámadó esetében azonnal léptek -  mondta. Lengyelországban is hasonló módon (például a négyzetmétereket nézve) történt áfacsökkentés és akkor az EU-nak nem volt problémája a lengyel rendszerrel, a magyar kormány ezzel érvelhet majd - tette hozzá.

Rogán úgy látja, hogy az építési szabályok megváltoztatása is felgyorsítja majd a lakásépítések ütemét: eddig átlagosan 270 napba telt bekötni a közműveket egy új házba, ami elfogadhatatlan, mondta a miniszter. Szerinte ugyanakkor az építési szabályok olyan részletesek, hogy 90 százalékban meg  lehet mondani, hogy egy adott épületet fel lehet-e építeni, de azt elismerte, hogy az új szabályozás nagyobb felelősséget ró az építészszakmára.

Nem lesz áremelkedés

Rogán a sajtóban megjelent cikkekre reagálva elmondta, hogy nem tart attól, hogy a csok miatt elértéktelenednének a használt ingatlanok, de szerinte az újlakásépítések megugrása sem vezet majd az árak emelkedéséhez, mivel a kereslettel együtt a kínálattal is növekedni fog, plusz az áfacsökkentés is tovább faragja majd a drágulást. Azt nem tudta megmondani Rogán, hogy hány csok-igénylőre számítanak és hogy mekkora lesz  az igénylések a költségvetési vonzata, de a miniszter szerint van elegendő forrás a támogatási rendszerre és a kormány úgy számol, hogy az is befelefér, ha a 16 ezer új lakás mindegyikéhez igénybe vesznek valamilyen támogatást az emberek. Egy januári közvélemény-kutatás szerint a 40 év alattiak 20 százaléka kívánja igénybe venni az új csokot, míg 8-9 százalék gondolkozik a három gyermekes modellben, idézte a kutatás eredményeit Rogán. A kormány elvileg már azon is dolgozik, hogy a közfoglalkoztatottak is igényelhessék a vissza nem térítendő támogatást, vagyis a kedvezményes hitelt, de erről csak annyi konkrétumot mondott Rogán, hogy az önkormányzatokat is bevonják ennek megoldásába.