szerző:

A terrorveszély külön alkotmányjogi tényállásba foglalása ellen jelentett be demonstrációt a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom, melyhez Szigetvári Viktor közleménye szerint az Együtt is csatlakozik. A tiltakozók attól tartanak, hogy a terrorveszély túl nagy mozgásteret adna a kormány kezébe, törvényeket függeszthetnének fel, telefonokat hallgathatnának le tömegesen, de az internet ideiglenes lekapcsolásától is tartanak.

Vasárnap délutánra szervezett tüntetést a fővárosban a MoMa a terrorveszélyhelyzet alaptörvénybe való foglalálsa ellen, az Együtt parlamenti politikusai is jelezték, hogy csatlakoznak a demonstrációhoz, erre buzdítják szimpatizánsaikat is. A pontos jogszabálytervezetek egyelőre nem ismertek, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke viszont jelezte, hogy a párt képviselői elhatárolódásuk jeleként nem kívánnak részt venni a módosító javaslat vitájában sem.

Szigetvári szerint a mostani jogszabályok alapján minden feltétel adott, hogy a mindenkori kormány megvédje az országot, ezen túl nincs okuk megbízni Orbán Viktorban és a Fideszben sem, hogy nem használnák rossz célra az új jogszabály adta jogosítványokat. Elmondása szerint a Fidesz nem a terrorfenyegetettségre, hanem hatalmának kiterjesztésére törekszik.

Bokrosék korábban közzétett felhívásukban – az egyelőre nem ismert tervezet ellenére – attól tartanak, hogy a kormány több olyan sarkalatos jogszabályt is felfüggeszthet, ami sértheti az állampolgárok magánéletét. Felsorolásuk szerint a kormány leállíthatná az internetszolgáltatást, telefonokat hallgathat le széles körben, tömeges házkutatásokat tarthatna, valamint az utcán minden "gyanús" személyt előállíttathat.