szerző:
MTI

Emberölés kísérlete miatt vádemelési javaslattal fejezte be a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást egy maróci férfi ellen, aki tavaly nyáron súlyos, illetve életveszélyes sérülést okozva megszúrt két embert.

Az esetről csak most beszámoló zalai rendőr-főkapitányság az ORFK honlapján kedden azt közölte: az 58 éves maróci férfi június 6-án dél körül megjelent Bánokszentgyörgyön egy családi háznál, hogy a több hónapja ott élő korábbi élettársát és gyermekeit hazahívja.

A családtagok nem akartak vele menni, ezért az udvaron fenyegetőzni kezdett. Kést rántott, és mellbe szúrt egy 62 éves férfit, ezután pedig a házba menekülő többi lakó közül egy 35 éves nőt szúrt meg több alkalommal, majd elment a helyszínről. 

A 62 éves férfi életveszélyes sérüléseket, míg a 35 éves nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A zalai rendőrök az 58 éves maróci férfi ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, ennek lezárultával vádemelési javaslattal küldték tovább az iratokat a Zala Megyei Főügyészségnek.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!