szerző:
hvg.hu

Debrecenben fosztott ki egy 75 éves nőt egy 51 éves férfi. Azt mondta, rosszul van és vizet kért, majd elvette a néni mobilját.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – fogva tartása mellett – folytatott nyomozást A. Sándor ellen – olvasható a rendőrség honlapján.

A nyomozás adatai szerint 2015. december 1-jén 11 óra 30 perc körüli időben Debrecen, Ibolya utcában egy idős nő lakásának nyitva hagyott ajtaján bement a gyanúsított, aki a szobában tartózkodó néninek azt állította, hogy rosszul érzi magát és vizet szeretne inni. A 75 éves néni adott egy pohár vizet a férfinak, aki beszélgetni kezdett a sértettel, majd a szekrényről hirtelen magához vette a néni mobiltelefonját és annak töltőjét, majd a lakásból elmenekült.

©

A történteket a sértett elmondta a lányának, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves A. Sándort, akit 2016. január 8-án 12 óra 40 perckor Debrecen, Péterfia utcában elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. január 11-én elrendelt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Cikk megosztása
Címkék