szerző:
MTI

Calicivírust mutattak ki azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a székletében, akik január 8-án délutántól hányással, hasmenéssel küszködtek Halásztelken. Valószínűleg a központi konyhán főzött étel volt fertőzött. Január 20-án egy másik helyről is calicivírusos fertőzést jelentettek Halásztelekről – közölték a fővárosi kormányhivataltól szerdán.

A korábbi hírek szerint január elején körülbelül százötvenen betegedtek meg Halásztelken. Mindenkit helyben ápoltak, volt, aki kapott infúziót. Nemcsak azok lettek rosszul, akik a helyi Hunyadi Mátyás iskola önkormányzati fenntartású konyháján készített ételből ettek, így valószínűsítették, hogy valamilyen vírus okozta a bajt.

Az ÁNTSZ az étel-, illetve a székletmintákat elvitte elemzésre, és elrendelték az iskola konyhájának, valamint az érintett három óvodának a fertőtlenítését.

A mintákból calicivírust mutattak ki, a konyhában vett tisztasági minták vizsgálatának eredményei pedig higiénés üzemeltetési hiányosságokra utaltak. A még lábadozó dolgozókat eltiltották a munkától, az egészségügyi könyvvel rendelkezőket pedig foglalkozás-egészségügyi felülvizsgálatra kötelezték.

A tudomány mai állása szerint ételmintából a vírus jelenlétét nem tudják kimutatni, és a laboratóriumi vizsgálati eredmények nem igazolták annak közvetítő szerepét. Ennek ellenére lehet, hogy a fertőzést valószínűleg mégis étel terjesztette. Ezt azokra a kérdőívekre alapozzák, amelyet az érintett 591 emberrel töltettek ki.

Közben január 20-án egy újabb halászteleki intézmény, egy óvoda vezetője jelentette, hogy a hozzájuk járó 50 gyermekből 25, illetve 8 dolgozójuk közül 4 vírusos fertőzésre jellemző tünetekkel betegedett meg. Az ő székletmintájukból is calicivírust mutattak ki. A megbetegedett emberek kapcsolatba hozhatóak a többi óvodában és iskolában megfertőződöttekkel – mondta a kormányhivatal sajtófőnöke.

Cikk megosztása
Címkék