szerző:

Három férfi kifosztott egy 82 éves vecsési asszonyt, egyikük ráadásul prostituáltként futtatta élettársát, akit többször bántalmazott is. A feltételezett elkövetők ellen vádat emelt az ügyészség.

Vádat emeltek három férfi ellen, akik 2014 őszén csuklyában támadtak egy 82 éves vecsési asszonyra, majd elvették tőle az értékeit – közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken. Az egyik férfi emellett prostituáltként futtatta élettársát.

A három férfi egy novemberi hajnalon azzal a kitalált történettel kért bebocsátást az egyedül élő asszonyhoz, hogy a szomszéd állítása szerint egy rabló jár a környéken, és valószínűleg az idős nő lakásában bújt meg. Miután az asszony beengedte a csuklyát és kesztyűt viselő férfiakat, azok a hálószobába tuszkolták, az ágyra lökték, közben pénzt követeltek tőle. Végül átkutatták a házat, és megtalálták a nő félretett pénzét, amit magukhoz vettek.

A sértett nyakából letépték a nyakláncát, majd megfenyegették, így az asszony félelmében átadta a fülbevalóját és a gyűrűjét is.

Az egyik támadó élettársa prostituáltként dolgozott Üllő és Ócsa térségében, valamint Budapesten, az így keresett pénzét a férfi naponta elvette tőle. Ha nem volt megelégedve a keresménnyel, megverte a nőt, volt olyan eset is, amikor a csekélynek talált készpénzt lenyelette vele.

A Monori Járási Ügyészség csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és kerítés miatt emelt vádat a három férfi ellen, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.

Mindhárom vádlott előzetes letartóztatásban van.