szerző:

A Veszprémi Törvényszék épülete előtt csütörtökön délután 4 órakor tartják tiltakozó megmozdulásukat a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, az érintett települések lakói, akik a bíróság elsőfokú, az ügy összes vádlottját felmentő ítélete miatt tüntetnek – értesült a Magyar Idők.

Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármesterei pártpolitikától mentes tüntetést szerveznek, várják a mostani és korábbi ország­gyűlési képviselőket és a korábbi polgármestereket is a rendezvényre – közölte a Magyar Idők. Meghívták emellett Kepli Lajost, a katasztrófát vizsgáló bizottság elnökét is.

"Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármestereként az általunk vezetett települések lakosságának véleményét szeretnénk kifejezésre juttatni az ítélettel kapcsolatban, amely nincs arányban a 2010. október 4-én történtekkel" – idézte a lap a három politikus által aláírt felhívást. Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere elmondta azt is, hogy nemcsak a három településen lakókat várják a megmozdulásra, hanem bárkit, aki úgy gondolja, az ítélet igazságtalan.

Múlt csütörtökön valamennyi vádpont alól felmentette a vörösiszapper vádlottjait bűncselekmény hiányában a Veszprémi Törvényszék. A Szabó Györgyi vezette bírói tanács elsőfokú, nem jogerős döntése szerint a Mal Zrt. tizenöt alkalmazottja ártatlan a 2010. október 4-én tíz ember életét követelő iszapömlés és a katasztrófa ügyében indult büntetőperben.

A büntetőtanács elnöke azt mondta, hogy a perben a Mal Zrt. „nem ül a vádlottak padján”. A bírósági indoklás végén az ügyészség minden vádlottal szemben fellebbezést jelentett be a bűnösségük megállapítására és a vádindítványban tett büntetés kiszabására. A másodfokú eljárást a Győri Ítélőtábla folytathatja le.