szerző:

Legnagyobb arányban a magyar utasok maradnak kint az USA-ban a megengedettnél tovább, legalábbis a vízummentességet élvező országok lakosai közül – derült ki egy új bevándorlási jelentésből, amelyet az amerikai Belbiztonsági Minisztérium készített.

Papírjai alapján közel 76 ezer magyar utasnak kellett elhagynia az USA-t 2014 és 2015 ősze között, de 356-an ezt csak a kint tartózkodás határidejének lejárta után tették meg, 1860 esetben pedig a hatóságnak semmilyen információja nem volt arról, hogy az utas valóban elhagyta-e az országot – derült ki az amerikai Belbiztonsági Minisztérium összesítéséből.

©

Az időtúllépések aránya a magyarok esetében volt a legmagasabb a vízummentességet élvező országok közül, utánunk a szlovákok, a chileiek, a görögök és a portugálok következtek a negatív rangsorban. Talán nem meglepő, hogy összes országot figyelembe véve a mexikóiak és a kanadaiak hagyták leginkább figyelmen kívül azt, hogy meddig maradhatnak legálisan az USA-ban.

A magyar állampolgároknak 2008 óta nincs szükségük vízumra, ha az USA-ba utaznak, csak regisztrálniuk kell előzetesen az Electronic System for Travel Authorization (ESTA) nevű rendszerben.

A magyar külügy konzuli szolgálata szerint vízum nélkül egy-egy alkalommal legfeljebb 90 napig lehet kint tartózkodni, de azoknak továbbra is kell vízum, akik tanulni vagy dolgozni szeretnének az USA-ban, illetve 90 napnál hosszabb időt akarnak ott tölteni. Ha az ESTA-val beutazók az engedélyezett időkeretnél tovább maradnak, az amerikai idegenrendészeti hatóságoknak jogukban áll őrizetbe venni őket – figyelmeztetett a konzuli szolgálat.

Az amerikai belbiztonsági tárca egyébként most először adott ki jelentést azokról a külföldiekről, akik tovább maradtak az országban a megengedettnél.

A beszámoló a 2014. október 1-je és 2015. szeptember 30-i közötti évet vizsgálta, amikor nagyjából 45 millió beutazónak járt le a vízuma vagy a kint tartózkodásra jogosító egyéb engedélye. Közülük 483 ezren nem hagyták el időben az USA-t, vagy legalábbis nem volt hivatalos nyoma az elutazásuknak.