szerző:
MTI

Óbuda fideszes polgármestere felvetette, hogy a város szélén kiépült lakónegyedeket érdemesebb lenne Budapesthez csatolni.

Felülvizsgálná Budapest határait Óbuda polgármestere – írja csütörtöki számában a NépszabadságA lap arról számol be: a fideszes Bús Balázs szerint a kerület szélein több olyan lakónegyed is kialakult az elmúlt években, amely sokkal inkább kapcsolódik a fővároshoz, mint ahhoz az agglomerációs településhez, amely az egykori külterületet belterületbe vonta, lehetővé téve a beépítését.

Az új negyedekben élők zöme a kerület infrastruktúráját használja, beleértve az utakat, oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket, miközben ezek működtetéséhez az agglomerációs települések egyetlen fillérrel sem járulnak hozzá – írja a lap, megemlítve, hogy több városszéli kerület is küzd ezzel a problémával.

A cikk szerint a városhatár módosításához parlamenti döntésre és esetenként népszavazásra lenne szükség, így megvalósulásához nem fűz túl sok reményt Óbuda vezetője.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!