szerző:
Kálmán Attila

Gyurcsány Ferenc felvillantotta választási programja körvonalait: tíz év alatt triplázná meg az egészségügyi dolgozók bérét és sokaknak kínálna méltó életet a "kevesek vígassága" helyett.

Két héttel azután, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentkezett miniszterelnöknek, már választási programot is rakott az asztalra a Demokratikus Koalíció Sokak Magyarországa címmel.

A programot zárt ajtók mögött vitatják meg a DK VI. kongresszusán, viszont előtte a pártelnök félórás beszédben vázolta a főbb csapásirányokat. És természetesen a főellenség Orbán Viktor is megkapta a magáét szokás szerint.

©

Gyurcsány mértékletesen radikalizálódik

Megtanultunk sok mindent kibekkelni: a törököt, a Habsburgokat, az oroszokat. A mostani hatalmasságok vígasságát nem kell kibekkelni

– ebből az alapállásból indult Gyurcsány Ferenc beszéde.

A program címével összhangban arról beszélt, hogy az Orbán-kormányok a kevesek Magyarországát építik, ezért „birokra kell kelni és birtokba venni az országot”, hogy a „sokak” országa legyen. De „téved, aki azt hiszi más majd megvédi”:

akitől el lehet venni a hazáját, az megérdemli és hazátlan marad.

A harcias Gyurcsány „radikális mértékletességre” intette híveit, azaz szerinte nincs szükség „forradalmi hevültre.” „Ne diktálja senki hogyan kell élni. A miniszterelnök hol a menekültektől, hol Brüsszeltől akar minket megvédeni. Csak legyen időnk elugrani” – Gyurcsány szerint viszont hogy, hogy nem éppen a kormánytól kellene megvédeni az országot.

Menetelés a semmibe

Gyurcsány értetlenkedett, hogy hat év fideszes kormányzás után miért van még ennyi Fideszes:

Talán a múlt sérelmei miatt, benne lehet az a tizenkét év is, amikor mi kormányoztunk

– gyakorolt önkritikát az ex-miniszterelnök.

De szerinte a fideszesek szeme is felnyílik lassan, mert Magyarország régen volt ilyen „szomorú, fáradt és szürke hely.” „A semmibe menetelünk” – osztotta meg apokaliptikus vízióját a DK-elnök.

Ennek azonnal véget kell vetni Gyurcsány szerint: „ideje van a szembenállásnak, a szervezkedésnek, az ország birtokba vételének.” Ugyanis

a pedagógusok nem fogják megvívni mindenki küzdelmeit,

mégha egy pillanatra nem csak a diákok, de a nemzet tanáraivá is váltak.”

A restauráció kevés

A DK programja még mindig „’89 eszmeiségére épül”, de Gyurcsány szerint kevés visszatérni a 2010 előtti állapothoz, azt meg kell haladni.

Ez Gyurcsány tolmácsolásában azért lesz nehéz, mert a „gerincroppantó hatalom” rosszabb állapotba sodorta az országot, mint ahogy a szocialistáktól vette azt át a Fidesz-KDNP.

Lelket, kultúrát, hitet gyógyítani nehezebb, mint megtervezni egy költségvetést

– állította a volt kormányfő, aki terveibe is bepillantást engedett: éreztetni kell az emberekkel, hogy van beleszólásuk a közügyekbe, ezért Gyurcsány újra kiszélesítené a sztrájkjogot, népszavaztatna orrba-szájba és még az államfőt is közvetlenül választhatnánk.

Azt viszont tapasztalt politikusként megmondta, hogy minden követelést lehetetlen teljesíteni. A DK elsődleges prioritásának „a jövő Magyarországának” építését jelölte meg, ezért az oktatásra koncentrálnának kormányon. Majd hozzátette, hogy ez a DK 2011-s alakulása így van, még véletlenül sem a délelőtti tüntetés és az elmúlt hetek tanárlázadása mondatja ezt vele.

Majd konkrétummal is szolgált: öt év alatt megdupláznák, tíz év alatt megtripláznák az egészségügyi dolgozók bérét kormányon – „ez tisztességes és reális” Gyurcsány szerint.

Hozzátette, hogy a Sokak Magyarországán a mostani „alávetettek” is méltóbb életet élhetnének. Nem csak „fogaskerekek lennének, amelyek hálásak ha néha megolajozzák őket.” És lehet, hogy Orbán Viktor nagyobb fogaskeréknek tűnik, de „már kopott és cserére szorul” – tapsoltatta Gyurcsány a közönséget.

Végül a pártelnök bejelentette, hogy hétfőtől országos aláírásgyűjtésbe kezdenek, de nem valami vagy valakik ellen, hanem „az új köztársaságért.”

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék