Amennyiben a Köznevelési kerekasztal munkájának végén azt állapítják meg, hogy módosítani kell a köznevelési törvényen, akkor "abban is állunk rendelkezésre" - mondta csütörtökön az Emmi minisztere

Kedden alakult meg a Civil Közoktatási Platform (CKP),  mely több szakmacsoportot alakított ki, egyik az azonali és sürgős változtatásokra dolgoz ki javaslatokat, míg egy másik a köznevelési törvény reformjavaslatain munkálkodik, lassabb ütemben. Balog Zoltán miniszter csütörtöki sajtótájékozatója szerint, ha egy civil szakmai fórum komoly szakmai munkát akar végezni, és ennek eredményei vannak, akkor azt mindenképp szeretnék "becsatornázni" a Köznevelési kerekasztalba - azaz a kormány továbbra is az általa szervezett egyeztető testületbe akarja gyűjteni a feleket. Hozzátette, hogy mindazokkal szívesen tárgyalnak, akiket a diákokért érzett felelősségérzet vezet, de egy több száz tagú kerekasztal nyilván nem fog tudni működni.

©

"Egyrészt az a kérés a kerekasztalhoz, hogy ne kapkodjon, másrészt, hogy azonnal változtasson" - mondta a miniszter -, mindeközben azonban kevés szó esik a gyerekekről, akiknek a jövőjéről van szó.