szerző:
hvg.hu

Nahalka István nyílt levélben kéri a kormányt, ne kommunikálják azt, hogy a pedagógusok az eddig megkapott mellett még 18 százalékos fizetésemelést követelnek. A pedagógus bérek átlaga éppen, hogy meghaladja az összes bérek átlagát, miközben továbbra is messze van a diplomások bérátlagától – írja a szakember, aki „egy hallatlanul nagy önmérsékletnek tudja be, hogy a pedagógusok nem kérnek béremelést”.

„Szinte biztos vagyok benne, hogy amit most ebben a nyílt levélben leírok, azt Önök nagyon jól tudják. Feltételezem, hogy saját maguk, vagy inkább kommunikációs szakembereik, tanácsadóik alaposan átgondolták, hogyan is van ez a fizetésemelés ügy, és valójában Önök is pontosan tudják, hogy nem mondanak igazat” – vetíti előre Nahalka István.

„Nyilván mérnöki módon megtervezték, hogy ezzel az egyetlen valótlansággal miképpen lehet szinte lehengerlő módon hatni egy meglehetősen nagy tömegre, olyan emberekre, akik az Önök szavait készpénznek veszik. Sikerült. A fél ország a pedagógusokat ócsárolja, mert szentül meg van győződve arról, hogy a pedagógusok gazdasági katasztrófába sodorják az országot a bérköveteléseikkel” – fogalmaz nyílt levelében az oktatáskutató, aki emlékeztet: a kormány állítása szerint a Pedagógus Szakszervezet követeléseinek 25 pontja között vannak olyanok, amelyek összességében egy 18 százalékos béremelkedést vonnak maguk után.

Utóbbi azonban a szakember szerint nem támasztható alá hiteles tényekkel, és arra kéri a kormányt: közöljék a társadalommal a valós tényeket.

Nahalka István cáfolja azt is a kormány kommunikációjából, hogy a rendszerváltás óta nem volt akkora fizetésemelés, mint 2010 után.  Ez szerinte azért nem igaz, mert a Medgyessy-kormány az nagyobb arányú béremelést hajtott végre, ezt a hozzáférhető adatok meggyőzően bizonyítják.

Emellett a 2010 utáni béremelés együtt járt a legtöbb, korábban adott pótlék megszüntetésével, miközben új rendszert hoztak létre a helyettesítésekhez, megnövelték a heti óraszámot, és a fizetések megemelése nem egyformán érintette a pedagógusokat.

A teljes nyílt levél itt olvasható el.

A Nahalka Istvánnal korábban készített interjúnkat itt olvashatják. Ebben egyebek mellett arról beszélt az oktatáskutató, melyek szerinte a magyar oktatási rendszer valóban mély problémái, amelyekkel senki sem mer szembenézni.

Cikk megosztása
Címkék