szerző:
hvg.hu

Egy állítólagos szülő kereste meg a Kliket február elején azzal, hogy mi folyik a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumban. Állítása szerint Pukli Istvánék nyomást gyakoroltak a tanárokra, hogy tüntessenek Miskolcon, és a demonstráció miatt órák is elmaradtak. A panaszos nevének elhallgatását kérte, mert nem akarja bajba hozni a gyerekét - áll a levélben, amit a Klik közzétett. Az intézményfenntartó ez után a bejelentés után szállt rá Pukli István igazgatóra.

Névtelen bejelentést tett közzé honalpján a Klik, visszautasítva a vádakat, miszerint politikai okokból utazna a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójára. "Állunk minden vizsgálat elébe, a csatolt dokumentumok is bizonyítják, nincs titkolnivalónk" - írták.

Mint arról beszámoltunk, pénteken szolidaritási tüntetést tartottak a XIV. kerületi középiskola épületénél az után, hogy a tanárlázadás ügyében aktívan mozgolódó igazgató, Pukli István felszólítást kapott az intézményfenntartó Kliktől, számoljon be arról részletes adatokkal, milyen körülmények között vettek részt az iskola pedagógusai a február 3-i miskolci tanártüntetésen, és maradtak-e el emiatt indokolatlanul órák. Az iskolától ehhez számos dokumentumot is bekértek.

Friss interjúnkat Pukli Istvánnal itt olvashatják.

Tüntetés a Telekinél múlt pénteken
©

A Klik már február 17-én tagadta, hogy nyomást akarna gyakorolni az intézményvezetőre a külön ellenőrzéssel. Magyarországon mindenkinek joga van a gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz, ha ez nem a gyermekek, a tanítás és a munkavégzés kárára történik - írták.

Pénteken, a szolidaritási tüntetés napján a Klik honlapján közzétette azt a - vélhetően - szülői panaszt, amelynek hatására vizsgálatot indítottak a Telekinél.

A névtelen levélben a panaszos azzal kezdi, hogy az általa leírtak alapján fel is menthetnék Puklit és helyettesét, "Kovács kisasszonyt". Majd leírja, hogy a miskolci tüntetés előtti hétfőn az igazgató egy értekezleten nyomást gyakorolt a tanárokra, hogy vegyenek részt a demonstráción, ami "messzemenőkig felháborította" a tantestület egy részét. Állítása szerint a tüntetés miatt több helyen a szerdai utolsó két óra elmaradt, és a pótlásukról nem gondoskodtak. A névtelen bejelentő levele szerint a tanárok állásfoglalását a szülői értekezleteken felolvastatták az osztályfőnökökkel, ami miatt több szülő el is hagyta a termeket.

Az iskolavezetőség már mással sem foglalkozik, csak a Klik lemondatásának gondolatával. Erre kaptak felhatalmazást a fenntartójuktól?

- kérdi a levél végén a panaszos, majd kéri, hogy nevét kezeljék diszkréten, nehogy a gyerekének baja legyen ebből.

A február 4-i keltezésű bejelentés után csaknem két héttel, 16-án küldte el adatkérő levelét az intézményfenntartó a Teleki igazgatójának.

Alább egy fotó a névtelen bejelentésről, a teljes levelet - azt, amit a Klik kerületi vezetője kapott, illetve azt, amit aztán ő küldött a Teleki igazgatójának, a Klik honlapján olvashatja el teljes terjedelmében (pdf-ben).

©
Cikk megosztása
Címkék