szerző:

„Ez a projekt hosszú távra el lett téve a raktárba” – így fogalmazott a kerületi polgármester a kerületi televízió adásában azzal kapcsolatban, hogy a friss értesülések szerint mégsem építik meg az újpalotai gyorsvillamost. Hajdu László szerint Tarlós István főpolgármester már tájékoztatta őt a fejlesztés leállításáról. A nyilatkozatból kiderül, hogy túl sokan ellenezték a villamosépítést, ezért álltak végül ettől a tervtől.

A XV. kerületi polgármester a tévéműsorban azt mondta: ő támogatta volna a fejlesztést, de nem kérték ki erről a kerület véleményét előzetesen. A gyorsvillamos terve erősen megosztotta az ott élőket, végül a villamosellenes hangok voltak az erősebbek. Egyes kerületi pártok tiltakozása eljutott a fővárosi döntéshozókhoz is, így a projekttől visszaléptek, hosszú távon „raktárba lett téve” az ügy, az újpalotai gyorsvillamos mégsem épül most meg.

„Most mi magunk értük el azt, hogy ha ilyen balhés ez, akkor máshová viszik a pénzt” – fogalmazott a polgármester, aki szerint Újpalota és a városközpont közötti közlekedést meg kell oldani, a metrónak azonban sosem volt realitása.

Hajdu László szerint a mostani buszos szolgáltatás az újpalotaiaknak jó, kérdés azonban, hogy ezt a színvonalat hosszú távon is fenn tudják-e tartani – ezt a színvonalat a villamossal biztosították volna. A Drégelyvár utcánál elbontani tervezett házak ügye sem fog így rendeződni: a kijelölt területen élők régóta tudják már, hogy egyszer menniük kell onnan. Kérdés azonban, hogy ezek után hogyan oldják meg az ő vagyonuk sorsát – jegyezte meg. Kerületi önkormányzati forrásból a bontást és területrendezést nem tudják megoldani – tette hozzá.

A hvg.hu január végén írt arról, hogy hiába lenne uniós támogatás a villamos megépítésére, a BKK négy munkatársa a kerületben tartott lakossági fórumon nem tudta meggyőzni az újpalotaiakat arról, miért lenne jó nekik az új közlekedési eszköz.

A tiltakozás ellenére Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára februárban még azt válaszolta egy képviselői írásbeli kérdésre, hogy jövőre megkezdik a villamos építését.