szerző:
hvg.hu

Nem hirtelen felindulásból cselekedett P. Bernadett, az a rendőrnő, aki február 2-án végzett gyerekével, majd saját magával is.

Búcsúlevelet írt és feketébe öltözött tette elkövetése előtt a gyermekét meggyilkoló, majd önmagával is végző pestlőrinci rendőrnő, P. Bernadett – írja a Blikk szerdai száma.

A napilap a nő egyik barátnőjére hivatkozva azt írja, hogy P. Bernadett előbb elment az iskolába, hogy kikérje kisfiát, Mikit, majd altatót adott be neki, amitől elkábult. Ekkor végzett a fiúval. A búcsúlevele annyira zavaros volt, hogy alig tudták kibogarászni a tartalmát az írásszakértők – írja a Blikk.

A tett színhelye
©

A nő másfél évvel ezelőtt, apja halála miatt annyira mélypontra került, hogy pszichés zavarok miatt a munkáját sem folytathatta, decemberben ment vissza a rendőrséghez, miután újra alkalmassá nyilvánították a munkára. Időközben azonban a korábban támogató párja hagyta őt el. A gyilkossághoz a nő a szolgálati fegyverét használta, de nem világos, szolgálaton kívül hogyan tarthatta magánál, amikor ez nem engedélyezett.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Cikk megosztása
Címkék