szerző:

A kvótanépszavazás lehet majd a témája a legújabb állami reklámkampánynak, amelyre hárommilliárd forintot készül elkölteni a kormány – írja a Népszabadság.

Újabb nagyszabású propagandakampányba kezd a kormány az Orbán Viktor által szerdán bejelentett népszavazás előtt, az erre szánt pénzt viszont már jóval előbb elkülönítették – írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, a kormány közel hárommilliárd forintot készül elkölteni „lakossági tájékoztató kampányra", és több jel is arra utal, hogy részben ebből a pénzből buzdíthatnak majd a részvételre az uniós bevándorlási kvóta elutasításáról szóló népszavazás előtt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a lappal azt közölte, az „új tájékoztató kampányról" még nem született döntés".

A Népszabadság szerint ugyan arról még valóban nem döntöttek, hogyan és ki költi el a hárommilliárd forintot, de nem kell újabb közbeszerzés, a kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly augusztusi 25 milliárd forintos közbeszerzésén ugyanis három konzorcium nyert: a Network (korábbi nevén: HG) 360 Reklámügynökség Kft., a Trinity-Sprint Konzorcium és a Mindshare Médiaügynökség Kft. Az új állami kampányokért ez a három cég versenyez egymást közt.

A kormány tavalyi bevándorlásellenes kampányára 300 millió forintot fordítottak, majd újabb 380 milliót a folytatására, a magyar reformok eredményeit hirdető reklámokra pedig 600 millió forint ment el. Szinte az összes állami pénzt a Network 360 Kft. költhette el, amelynek tulajdonosa Csetényi Csaba.