szerző:

Új-zélandi nagykövet lesz Szabó László Zsolt, az MTVA volt vezérigazgatója. A wellingtoni nagykövetséget 400 millióból állítanák fel.

A parlament külügyi bizottsága támogatta, hogy Szabó László Zsolt, az MTVA volt vezérigazgatója legyen Magyarország új-zélandi nagykövete – írja a Népszabadság.

Az új-zélandi magyar nagykövetség Wellingtonban fog hamarosan megnyílni, konzuli kerülete a csendes-óceáni szigetvilág egész területére kiterjed majd.

A külügyi bizottság zárt ülésén az ellenzékből egyedül az MSZP-s Mesterházy Attila jelent meg, ő nem támogatta Szabó László Zsolt kinevezését, az ülésről pedig azt mondta, a kormány 400 millió forintot költ a nagykövetség kialakítására, majd évente további százmilliókat az épület és az apparátus fenntartására.

Korábban felmerült az is, hogy Szabó László Zsolt Törökországban kaphatna vezető beosztást, de végül Új-Zélandra küldik.

Szabó másfél évig volt az állami média vezetője, tavaly augusztusban indoklás nélkül mondott le. Korábban 1999 és 2001 között volt az MTV első embere, akkor bizalomvesztésre hivatkozva távozott, majd Ausztráliában a canberrai nagykövetségen kulturális attaséként tevékenykedett, ahonnan a 2002-es kormányváltás után rendelték haza.

Bár a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen több MTV-s ingatlan eladása és hűtlen kezelés gyanúja miatt, az ügyészség 2003-ban végül megszüntette a nyomozást, arra hivatkozva, hogy az MTV 2001 végére bekövetkező helyzete és vesztesége nem Szabó kötelességszegő magatartásának következménye volt.