szerző:

Tarlós István elemében a Magyar Nemzetben: Habonyozik, Lázározik, Orbánnak odaszólogat, és kitér arra, hogy nem tagja a Fidesznek.

Csak nem gondolja komolyan, hogy nekem Habony Árpád utasításokat adhat? A főpolgármester nem rúgható ki, nem utasítgatható. Fejezzük be ezt a sületlen játékot!

– így reagált Tarlós István a a Habony Árpádhoz fűződő viszonyát firtartó kérdésre a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúban.

Az interjú egyik kérdése Tarlós kapcsolatát Habonnyal Demszky Gábor és főtanácsadója, Mesterházy Ernő kapcsolatához hasonlítja, amit a főpolgármester kikér magának. Azzal üti el a felvetést, hogy Habonynak nincs lakosztálya a városházán, és a főpolgármester azt is kiemeli, hogy ő maga nem is a Fidesz tagja.

Habonyt egyébként a 2006-os kampány óta ismerem, egyszer-egyszer váltunk néhány szót, semmi több. Az újságírók megkérdezhetik tőlem tucatszor is, ha már ennél fontosabb kérdést nem tudnak feltenni. Látom, mindenkit ezzel szórakoztatnak

- mondta.

Arra a felvetésre, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése szerint a kormány átvenné, központosítaná a közszolgáltatásokat Tarlós azt mondja, Lázár „semmi esetre sem felügyeleti hatósága a választott fővárosi köztestületnek”, és Budapesten nem lesz einstand.

nekem van Orbán Viktor miniszterelnökkel egy megállapodásom, hogy a közszolgáltató cégek 2019-ig (az önkormányzati ciklus végéig – a szerk.) egészen biztosan a főváros tulajdonában maradnak. Egyébként sem olyan könnyű ezeket „einstandolni” egyszerű törvénymódosítással. Ezek nem háttérintézmények, hanem gazdasági társaságok. A kormányfő tartja a szavát, a kéményseprő cégünk is megmaradt, és határozott ígéretem van arra is, hogy a turisztika központosításába a mi társaságunkat nem integrálják.

Az agglomerációs közlekedéssel kapcsolatos főváros-kormány konfliktussal kapcsolatban azt mondta, a kormány vállalta, hogy az idén január elsejéig visszamenőleg finanszírozza. A visszavétel technikailag igen hosszú folyamat, eltarthat akár ez év végéig is, addig térítés ellenében a főváros ugyanúgy szállíttatja az utasokat, mint eddig, így a közlekedők ebből semmit sem éreznek.

Egy kérdésre reagálva Tarlós enyhén odaszólt Orbán Viktornak is, aki a „modern városoknak” nevezett megyei jogú városoknak sok száz milliárd forintos fejlesztéseket ígért.

Nem tudom, mitől modern egy város, viszont olykor én is elképedve hallom, hogy egy 30 vagy 50 ezres település esetén is elővárosi közlekedést emlegetnek.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!