szerző:
MTI

A Jobbik gratulált Fekete Zsoltnak, a salgótarjáni időközi polgármester-választás szocialista győztesének, egyúttal felajánlotta szakmai támogatását a város vezetésének.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke és Hulitka István, a párt salgótarjáni polgármesterjelöltje az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben hangsúlyozta:: a Jobbik olyan békés politikai rendszert szeretne felépíteni, amelyben a különböző politikai erőknek nem a másik hazug lejáratása a fő célja, hanem a rájuk szavazó közösség minél hatékonyabb képviselete.    
    Salgótarján egy szocialista város, amelyet a kormány a kampány során megzsarolt, de a megyeszékhelyen minden maradt a régiben: az elhunyt szocialista polgármestert a helyettese váltja - írták a közleményben.
    Kiemelték, a kiélezett helyzet miatt a salgótarjániak a két esélyesebb jelölt között döntöttek, ám ez nem tükrözi az országos helyzetet, mivel a Jobbik szavazóbázisa jóval magasabb mind az országban, mind Salgótarjánban.
    A politikusok megjegyezték továbbá, hogy a Jobbik végig tiszta, programközpontú kampányt folytatott, megmutatva, hogy mocskolódás és sárdobálás nélkül is lehet kampányolni. "A jelen választás eredményétől függetlenül segíteni fogjuk a salgótarjáni embereket, egyúttal felajánljuk szakmai támogatásunkat a város vezetésének" - fogalmazott Sneider Tamás és Hulitka István.
Cikk megosztása
Címkék