szerző:

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "miközben Orbán Viktor hamis sikerjelentésekkel áltatta a magyarokat" vasárnapi évértékelőjén, a salgótarjániak nemet mondtak a Fidesz politikájára.

"Szétesőben a kevesek Magyarországa" - fogalmazott Varju László, a DK alelnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben gratulált Fekete Zsoltnak, a polgármester-választás győztesének, valamint a városukért kiálló salgótarjániaknak, és a kampányban részt vevő DK-s aktivistáknak. "Ma nem csak Salgótarján, hanem Magyarország is nagy győzelmet aratott, míg a nap egyetlen vesztese a hatalmával gátlástalanul visszaélő Fidesz" - fejtette ki.
    A DK politikusa hangsúlyozta, a salgótarjániak ma az egész ország előtt tettek tanúbizonyságot bátorságukról és városukért érzett feltétlen elköteleződésükről.
    "Biztató jel a hazug népszavazás előtt, hogy Salgótarján nem hitt a hazug propagandának, és nem engedett a zsarolásnak" - húzta alá az ellenzéki politikus, hozzátéve, Kövér László azzal fenyegette meg a salgótarjániakat a kampányban, hogy ha "élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson".
    Varju László szerint azonban a megyeszékhelyen "hatástalanok maradtak a Fidesz legaljasabb módszerei". A Fidesz, úgy tűnik már csak közvélemény-kutatást tud nyerni, mert az elmúlt két évben rendre elveszítette a legfontosabb időközi választásokat - fogalmazott a DK politikusa.