szerző:

„Mintha hallottam volna egy reccsenést éjjel, aminek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget” – írta a Facebookon Juhász Péter azzal kapcsolatban, hogy megpróbáltak betörni hozzájuk.

„Betörtek hozzánk, pedig a lakásunkba csak hozni lehet értéket, vinni nem. Lehet, hogy ezt nem tudta egy betörő, de sajnos a jelenlegi helyzetben sok minden megfordul a fejemben” – fogalmazott a politikus.

„Sokáig voltam fent, és rémlik is, mintha hallottam volna egy reccsenést éjjel, aminek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget. De arra nem számítottam, hogy amikor kilépek az ajtón, akkor ez a kép fogad” – írta, és egy fotót is közzétett a posztban a felfeszített ajtójukról.  

©

Juhász Péter azt is közölte: nem hívtak rendőrt, mert semmi nem tűnt el, illetve nem gondolja, hogy bármi eredménye lenne, ha kijönnének. „Úgy is mondhatom, hogy nem bízom a magyar rendőrség nyomozati munkájában a betörési kísérletekkel kapcsolatban” – fogalmazott.

Azt viszont fontosnak tartja, hogy legyen jegyzőkönyv a történtekről, ezért is született a facebookos poszt. Meg azért, hogy gratuláljon az Oscar-díjhoz a Saul fia alkotóinak – tette hozzá.

Cikk megosztása
Címkék