szerző:

Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét a jelek szerint nem hatotta meg, hogy Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elébe ment az esetleges karaktergyilkossági szándéknak, és maga beszélt családtagjai viselt dolgairól.

Miután Pukli a nyilvánosság elé állt azzal, hogy nagyapja ávós volt, testvére pedig börtönben ül, Deutsch a Facebookon fejtette ki nehezen kihámozható véleményét.

Deutsch irományának lényege, hogy Pukli MSZP-tag volt, és ez szimbolikus, azaz "szimbólikus" a tanári mozgalomban. Pukli hiába jön elő őszintén családtagjai bűneivel, ha ő maga már besarazta magát az MSZP-vel (még ha ki is lépett) – valami ilyesmire célozhat az internetes nemzeti konzultáció atyja.

A Pukli egy iskolaigazgató. Teljesen.Egy a jó ügyért, és egyáltalán nem és hangsúlyozottan nem pártpolitikailag, tetőtő...

Posted by Deutsch Tamás on Monday, 29 February 2016

Nem mintha Deutsch ellene lenne a tanárok mozgalmának, abból legalábbis nem lehet erre következtetni, hogy a kockás inges tiltakozás napján ő is posztolt magáról egy kockás inges képet, igaz, a régmúltból.

Arról, hogy MSZP-tag volt, Pukli István maga is beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban. Nemrég pedig a csalásért hat évre lecsukott volt MSZP-s, Zuschlag János beszélt a Teleki igazgatójáról az Andy Vajna-féle TV2 műsorában. A volt MSZP-s Zuschlag arra utalgatott, hogy amikor a csalások történtek, akkor arról a többi szekszárdi ifjú szocialista vezetőnek (így tehát Puklinak) is tudnia kellett.

Cikk megosztása
Címkék