szerző:
hvg.hu

A Magyar Idők szerint felháborító riportot készített a 24.hu munkatársa az egyik budapesti rendezvényen, ahol Orbán Ráhel terhességével kapcsolatban kérdezgette a vendégeket, köztük a miniszterelnök lányát magát. A Magyar Idők online társfőszerkesztője szerint a 24.hu-nak és főszerkesztőjének bocsánatot kell kérnie Orbán Ráheltől.

A 24.hu-n kedden jelent meg a videó, amelyen a riporter azt mondta, hogy a rendezvényen követni fogja Orbán Ráhelt, és másokat is megkérdez majd a miniszterelnök lányának terhességével, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott óráival kapcsolatban.

Az egyik vendéggel, Puskás Peti énekessel arról kezdett beszélgetni, hogy Orbán Ráhel kezében víz van, nem iszik alkoholt, és kicsit gömbölyű. Ezután azzal poénkodott, hogy az énekest meggyanúsította: tőle van a gyerek. A riporter olyan megjegyzést is tett Orbán Ráhellel kapcsolatban: ő úgy látja, hogy „ott dudorodik valami” – idézik a cikkben.

A Magyar Idők megkereste a 24.hu főszerkesztőjét, és azt kérdezték tőle, szerinte a videó átlépte-e a jó ízlés határát, illetve szerinte etikus volt-e, ahogyan az újságíró eljárt, és lesznek-e az esetnek következményei.

Kustánczi Norbert arról érdeklődött, hogy milyen minőségében teszi fel ezeket a kérdéseket a lap munkatársa, majd kérte, hogy a félreértések elkerülése végett pontosítsa azokat. Megkérdezte, hogy a videó melyik részére gondoltak, amikor azt kérdezték, átlépte-e a jó ízlés határát, valamint az újságíró esetében milyen eljárásra gondoltak.

A Magyar Idők cikkében megjegyzik: „Meglepő, hogy éppen a 24.hu készített a miniszterelnök lányát megalázó videót. A 24.hu-nál dolgozik Nagy József újságíró is, aki egy tévéműsorban nemrég keményen bírálta a 888.hu portált, amiért az Tóbiás József MSZP-pártelnök feleségét támadta minősíthetetlen stílusban”.

A cikkhez Szikszai Péter online társfőszerkesztő egy külön írásban fűzte hozzá a véleményét. Szerinte „az ilyen Katz Dávid-féle alakok nem dolgozhatnának a sajtóban, az ilyen alakok csak a 24.hu-nál kapnak állást”. „A 888.hu botrányakor azt írtam ebben a rovatban, hogy G. Fodornak bocsánatot kell kérnie Tóbiás családjától. Most a 24.hu-n és Kustánczi Norbert főszerkesztőn a sor, hogy elnézést kérjen Orbán Ráheltől” – írta Szikszai Péter.

Kustánczi Norbert szerda délután közleményt adott ki, amelyben elnézést kért Orbán Ráheltől és közölte, a videót eltávolítoták az oldalról.

Cikk megosztása
Címkék