szerző:
hvg.hu

Az egri Markhot Ferenc Kórház számára nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Több mint 1300 dolgozó nem kapta meg a cafeteria-juttatását.

Korábban a hvg.hu is beszámolt róla, hogy komoly gondok adódtak az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetnél. Akkor a kórház sterilizálójáról derült ki, hogy hosszú ideig nem működött, ezért sokszor nem állt rendelkezése megfelelő, tisztított eszköz az orvosok számára, ezen felül számos elavult diagnosztikai berendezése sem működött a kórháznak, az újabbakat pedig nem állították üzembe. Az épületegyüttes részeinek felújítása miatt volt olyan, hogy napokig nem volt meleg vagy hideg víz az osztályokon.

Már akkor ismert volt, hogy nem csak az eszközhiány okozott gondot a kórházban, öt alkalmazott feljelentést tett a kórház ellen, mert 2014-ben nem kapták meg a cafeteria-juttatásaikat. A munkaügyi pert meg is nyerték, ám a kórház csak feléjük törlesztette adósságát 1,9 millió forint értékben, a kórház többi, közel 1350 alkalmazottja ügyéről úgy nyilatkozott Tóth Ildikó kórházigazgató, hogy egyeztetésekbe kezdtek az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal - akkor még 300 millióról volt szó.

Az egyeztetési folyamat nem mehetett zökkenőmentesen, ugyanis az ÁEEK végül feljelentést tett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával ismeretlen tette ellen, itt már 350 millió forint hiányát állapította meg az ÁEEK - számolt be a 444. A fenntartó a többi dolgozóval igyekszik peren kívül megegyezni a cafeteria megfizetéséről.

Cikk megosztása
Címkék