szerző:
hvg.hu

A Transparency International után a Magyar Lapkiadók Egyesülete is levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a postáról és a jegybankról szóló új jogszabályokat, amelyek a szerintük korlátozzák a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.

Az Országgyűlés mindkét törvényt kedden szavazta meg. A jogszabályok a Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint súlyosan korlátozzák a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, és akadályozzák egyebek mellett a közpénzhasználat ellenőrzését.

A levélírók úgy látják: a két érintett törvény módosításának lényege ugyanaz. Az állami tulajdonban álló társaság és a központi jegybank és az általuk irányított vállalatok, létrehozott alapítványok mentesülnek az adataik közzétételére vonatkozó kötelezettségek alól. Ez megnehezíti, hogy a polgárok és újságírók, élve a jogaikkal, ellenőrizzék a hatalom működését, a közpénzek elköltését – érvelnek.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete kéri az államfőt, hogy ne írja alá a két jogszabályt, valamint kérje azok felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságnál.

A nyílt levélben emlékeztetnek, hogy az előterjesztésekről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt közölte: nem felelnek meg maradéktalanul az alkotmányos követelményeknek. A postatörvény aránytalanul korlátozza a posta tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrizhetőségét, az MNB-vel kapcsolatos törvény pedig szerinte súlyos alkotmányossági aggályokat vet fel, és alapjában érinti a jogbiztonság elvét.

A Transparency International is írt az ügyben levelet az államfőnek, erről itt olvashatnak.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!