szerző:

Herceghalom polgármesterétől, a kopaszokkal megjelenő népszavazásos néni férjétől a község és a képviselőtestület egy része elvárná a lemondást, de a csütörtöki közgyűlésen nem tudták lemondatni. Arra továbbra sem tudott felelni, mit keresett a felesége beadványa a verőember kinézetű figuráknál is. Pogácsát viszont, úgy tűnt, szívesen adott volna.

Erdősi Lászlóné, Herceghalom polgármesterének felesége múlt kedden kopasz, kigyúrt kísérők gyűrűjében tudta pár másodperccel az MSZP-s Nyakó István előtt beadni a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Iroda épületében. Az időzítés nagyon fontos volt: a Kúria vonatkozó döntése után az a kérdés kerülhet ugyanis napirendre a népszavazási eljárásrend szerint, amelyet előbb adtak le a többihez képest. Az eseményekről készített videónkat itt láthatják.

Erdősiné a helyszínen nem nyilatkozott az újságíróknak, és a férje sem örült, amikor a sajtó munkatársai másnap megkeresték a Pest megyei községben. 

Erdősiné végül csütörtök volt hajlandó nyilatkozni úgy, hogy közleményt adott ki. Azt írta: nem befolyásolták pártok, magánemberként adta be népszavazási kezdeményezését, és egyetért a vasárnapi zárva tartással.

Herceghalom öt önkormányzati képviselője múlt szerdán közleményben határolódott el Erdősi Lászlóné népszavazási kezdeményezésétől. A község honlapján olvasható nyilatkozatuk szerint „politikai nézettől függetlenül teljes mértékében elhatárolódnak Erdősi Lászlóné, mint magánszemély népszavazási kezdeményezésétől, amelyről előzetesen nem volt tudomásuk, arról a sajtóból értesültek”.

Több képviselő végül a polgármester leváltását kezdeményezte, de az ezzel kapcsolatos indítvány végül elbukott. A csütörtöki herceghalmi közgyűlésről itt olvashatnak részletesen.