szerző:

Tegnap került pont egy 2011 óta húzódó rendőri hivatali visszaélési ügy végére. Ugyan nem követett el semmi szabálytalanságot egy autós, de "hepciáskodása" miatt a rendőr szorosan megbilincselte, gerincbe térdelte, gyakori beszólások közepette előállította, majd végigrángatta a tatabányai kórházon. Miután a büntetőügyben megállapították a rendőr felelősségét, a kártérítési perben is jogerősen igazat adtak a sofőrnek. Védelmét a Helsinki Bizottság látta el.

Igazoltatással, jogsértő bilincseléssel és előállítással kezdődött, majd az erőszakoskodó rendőr elítélésével folytatódott az az ügy, amely aztán csütörtökön ért véget. A bíróság jogerősen félmilliós kártérítést ítélt meg a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének – közölte a szervezet pénteken.

Egy autóvezetőt  2011. május 26-án állítottak meg a rendőrök Tatabányán. A „hivatalos verzió” szerint azért, mert égett a ködfényszórója (ezt később nem lehetett bizonyítani, és az erre vonatkozó szabálysértési eljárást megszüntették). A megállított férfi viszont úgy érezte, leginkább azért ellenőrzik, mert „megelőzni merészelte” a rendőrautót, amely a megengedettnél jóval alacsonyabb sebességgel „vezetett fel” maga mögött egy gépkocsioszlopot.

A férfi az ellenőrzés során vitatta a szabálysértés tényét, de átadta a szabályos kártyaformátumú jogosítványát és az autó forgalmi engedélyét. A rendőr azonban a személyi igazolványát is kérte, noha arra semmi szükség nem volt, mert a kártyaformátumú jogosítvány a személyazonosságot is igazolja.

Az ügyfél szóvá tette, hogy a törvény szerint nem kötelezhető a személyi átadására is. A rendőr azt is láthatta, hogy a sofőrnél ott van a személyije. Ezt az intézkedő minden bizonnyal hepciáskodásként értékelte, mivel később a bíróságnak is ügyfelünk provokatív, nem együttműködő magatartására hivatkozott. A sofőr közben ki is akart szállni, hogy megmutassa a rendőrnek a sebességkorlátozást feloldó táblát, de a rendőr visszanyomta, majd mégis kiszállásra szólította fel.

„Akár le is lőhetném”

Ekkor szóváltásba keveredtek. A rendőr megjegyezte, hogy akár le is lőhetné, amelyre az ügyfél úgy válaszolt, hogy „tessék, akkor lőjön le”. Erre a rendőr haragra gerjedt, az autója csomagtartójához vonszolta, ott arccal előre rányomta a csomagtartó-tetőre, ezután rátérdelt a gerincére, és kezeit hátrabilincselte.

A sofőrt előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, de ennek okát nem közölték vele. A rendőrautóban történt még egy szóváltás. A megbilincselt férfi kérdőre vonta a rendőrt, miért nem kötötte be a biztonsági övét. Mire a válasz az volt, azért, hogy szükség esetén „be tudjon húzni neki egyet”. A férfi előállítása alatt többször panaszkodott arra, hogy fáj, zsibbad a keze. Végül orvos előtt vették le a bilincset, amely mély nyomot hagyott csuklóin. Erről látlelet is készült.

Bíróság: Egyszerűen meg akarták alázni a sofőrt

A sértett feljelentése alapján közvádas eljárásban ítélték el az intézkedő rendőrt: hivatali visszaélés és bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt 375 ezer forint pénzbüntetést kapott. (Ilyen büntetéssel egyébként rendőr maradhat az elkövető.) A büntetőbíróságok azt állapították meg, hogy a rendőrt nem a közérdek, hanem személyes motívum vezette az intézkedés során, egyszerűen meg akarta alázni az ügyfelet, és a rendőri eszközöket erre, illetve fájdalom okozására használta fel, azaz jogtalan hátrányokozási célzattal visszaélt a hivatali hatalmával. Tehát mind a testi kényszer alkalmazása, mind a bilincselés, mind az előállítás ezzel a jogtalan hátrányokozási célzattal történt.

Az ügyfél gerincébe térdeléssel, mivel annak semmi köze nem volt még az egyébként jogszerűtlen bilincseléshez sem, a rendőr elkövette a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét. Ennek a bűncselekménynek nem feltétele, hogy a hivatalos személy sérülést is okozzon, bármilyen, jogszerű testi kényszernek nem minősülő tettleges erőkifejtés megvalósítja.

A kártérítési perben első fokon a felperest is megdorgálták

A sértett a jogerős büntetőítélet után azért fordult a Helsinki Bizottsághoz, hogy segítsen a rendőrséggel szembeni kártérítési igénye érvényesítésében.

Keresetet nyújtottak be a Tatabányai Törvényszékhez a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ellen, mivel a rendőr helyett a munkáltatója felel ilyen ügyekben. Az ügyfél emberi méltósága, személyes szabadsága, testi épsége és lelki egészsége sérelmének megállapítását, magánlevélben történő sajnálkozásra kötelezést és 1,5 millió forint nem vagyoni kártérítést kértek.

A Tatabányai Törvényszék tavaly októberben hozott elsőfokú ítéletében csak az emberi méltóság sérelmét állapította meg. Álláspontja szerint az ügyfél előállítása jogszerűen történt, noha a büntetőbíróság jogerősen ennek ellenkezőjét állapította meg. Viszont a polgári bíró szerint a személyi igazolvány átadásának elmulasztása jogszerűvé tette az intézkedést, ezért aztán a rendőr nem sértette meg az autós személyes szabadságát.

A bilincselése ugyan jogszerűtlen volt, de mégsem sértette a személyes szabadságát, és bár okozott 8 napon belül gyógyuló benyomódásokat, az ügyfél testi épségét nem sértette. Lelki egészsége sem sérült, mert azon állítását, hogy azóta tart a rendőröktől, nem tudta bizonyítani. A gerincbe térdelés pedig nem okozott sérülést, ezért nem sértette az ügyfél testi épségét. A bíróság annyiban azért egyetértett a felperessel, hogy közterületen történő bilincselése és előállítása, valamint később a helyi kórházon való „végigrángatása” alappal kelthettek benne szégyenérzetet.

A nem jogerős ítélet egyenesen úgy fogalmazott: „a felperes sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben törvénytisztelő személytől általában elvárható lett volna, sőt megelőzhette volna a károsodását azzal, ha megjegyzések tétele nélkül maradéktalanul teljesítette volna az ellene jogszerűen indult eljárás során a perrel érintett rendőr felhívásait”. Kártérítésként így végül csak 200 ezer forintot és kamatait ítélték meg neki, ami megegyezett a rendőr-főkapitányság által peren kívül felajánlott összeggel.

Másodfokon a személyes szabadság sérelmét is megállapították

Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett az ügyfél és a Helsinki Bizottság.

A Győri Ítélőtábla a csütörtöki másodfokú tárgyalás után részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az emberi méltóság sérelme mellett megállapította a személyes szabadsághoz való jog, a testi épség és a lelki egészség sérelmét is. Kötelezte az alperest magánlevélben történő sajnálkozásra, valamint a kártérítés összegét 500 ezer forintra és kamataira emelte fel.

A másodfokú bíróság elfogadta azt az érvelést, hogy ebben az ügyben az előállítás és a bilincselés is jogszerűtlenül történt, így ezek mindegyike sértette a személyes szabadsághoz fűződő jogot. Azt is elfogadta, hogy a bilincselés és a gerincbe térdelés sértette a felperes testi épségét, ahogy a lelki egészség sérelmére történő hivatkozást is alaposnak tartotta.

Érdekesség még, hogy a személyi igazolvány át nem adása miatt indított szabálysértési eljárást végül – a büntetőítéletek után, perújítás keretében – úgy szüntették meg, hogy az ügyfél felelősségét nem állapították meg.