szerző:
hvg.hu

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: százezrek sorsa, és tucatnyi politikai vezető további pályafutása múlhat az EU-török csúcson; Németh Szilárd ismét megmutatta, miért ő a Fidesz mindenese; elképesztő dolgokat találtunk a súlyemelő szövetségben, de olimpiai kvótát egyet sem; Szlovákiában senki, de senki nem tudja, mi lesz most, a választás után, és a jelek szerint nem kisebb a zűrzavar a magar terrorelhárításnál sem, ahol egymás után adják ki az ellentmondó nyilatkozatokat.

- Kulcsfontosságú csúcstalálkozóra gyűltek össze hétfőn az Európai Unió és Törökország vezetői. Mindenki tisztában volt a téttel: megállítják-e a balkáni útvonalon érkező menekülteket, és ha igen, mekkora árat kell ezért fizetni a törököknek. Egy dokumentum-tervezet jó előre kiszivárgott, ebben benne volt az említett menekültútvonal lezárása, ám hamarosan jelentkezett Németország és közölte: amikor napi 300-350 migráns érkezik hozzájuk ebből az irányból, fölösleges is ilyesmiről beszélni. A törökök közben nemcsak vízummentességet, de több pénzt is kértek a hatékony együttműködés fejében, míg Orbán Viktor – akiben sokan a megállapodás legfőbb kerékkötőjét látták jó előre – közölte: az Európai Unió külső határait le kell zárni, a migránsok közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpen.

- Totális a bizonytalanság, hogy most akkor ki mehet március 15-én a Nemzeti Múzeum környékére. Vasárnap a távirati iroda azt jelentette, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) honlapján megjelent határozat szerint a március 15-i nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Múzeum környékének lezárását rendelte el Hajdu János, a TEK főigazgatója.  Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert az érintett területen nagy létszámú állami rendezvényt tartanak védett személy részvételével. Hétfőn aztán a TEK újabb közleménnyel jelentkezett, amiben már azt fejtegették, hogy nem ők biztosítják majd a központi ünnepséget. Lezárás azért lesz, de állítólag ez nem jelent feltétlenül látható, a lakosságot érintő rendőri intézkedéseket, a TEK nem fog embereket megmotozni, vagy gépkocsikat átvizsgálni.

- A kormány mindenese, Németh Szilárd megtalálta a legsúlyosabb problémát a magyar oktatásban: az egy héttel ezelőtti szülősztrájkban résztvevő családok irgalmatlan nagy kárt okoztak szerinte. Tudniillik nem jelentették be előre, hogy a gyerekük nem megy iskolába, nem mondták le az ebédet, és így az állam buktak az azokra szánt pénzt, akiknek fizeti a sulikaját. Ugye, hogy ön sem gondolt arra, hogy ebben rejlik a magyar oktatási rendszer legfőbb rákfenéje. Egyébként a tanárok sem gondoltak erre, ők továbbra is holmi szakmai kifogásokkal jönnek, és már nemcsak a Pedagógusok Szakszervezete, hanem a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájkra készül. Nagy kérdés: mi lesz azokon a napokon az ebédekkel?

- Valami gond lehet abban a sportszövetségben, amely öt hónappal az olimpia előtt még ott tart, hogy egyetlen versenyzője se jutott ki oda, és ez talán így is marad.  A hvg.hu szürreális helyzetet tárt fel a Magyar Súlyemelő Szövetségnél: 5 millióért az elnök felesége volt a sportorvos, de állítólag csak papíron, a MOB-küldötteik vállalkozók, a sportolókat hamburgerrel szponzorálják. A szerződéseik nem nyilvánosak, mert nincsenek, miközben csak tavaly 87 millió támogatást kaptak. Az egyetemi végzettséggel megválasztott elnök kérdésünkre olyanokat válaszolt, hogy csupán 4 általánosa van, de legalább nem kér útiköltség-térítést, mert mint mondta, választhat a Mercedesei és BMW-je közül.

- A hétvégi választást követően Szlovákiában csak az biztos, hogy minden bizonytalan. Robert Fico miniszterelnök pártja a várakozásoknál sokkal rosszabbul szerepelt, a parlamentbe pedig sok olyan párt is bejutott, amelyről mi, magyarok eddig nem is hallottunk. És senki, de senki nem tudja, hogy ebből mi sül majd ki.

A nap képe egyszerűen nem szólhat másról, mint a nap kétségbevonhatatlanul legnagyobb eseményéről, az EU-török-csúcsról, illetve a főszereplőjéről (nem, nem Orbán Viktorról): Angela Merkelről, aki nagyon kényes helyzetbe került, és politikai sorsa is múlhat azon, miként kászálódik ki belőle.

©

 

 

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék